Azonnali hatállyal felfüggeszti a kormány a börtönkártérítések kifizetését, az Igazságügyi Minisztérium pedig felülvizsgálja a szabályozást – közölte a hivatalos kormányhatározat megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a kormány célja az, hogy megállítsa a “börtönbizniszt”, amely mára több milliárdos pénzügyi iparággá vált.
A börtönben ülő bűnözők, ügyvédjeik segítségével már tizenkétezer pert indítottak a magyar állam ellen, és tízmilliárd forintot pereltek ki a rossz börtönkörülményekre hivatkozva. A kormány álláspontja szerint ez visszaélés az európai uniós és a magyar jogszabályokkal
– írták. Hangsúlyozták, hogy a “börtönbiznisz” károsítja az államot és az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat, valamint sérti az emberek igazságérzetét.
A társadalom nem azért küldi a bűnözőket a börtönbe, hogy ott meggazdagodjanak és milliomosokká váljanak
– tették hozzá. A közleményben kitértek arra is: Magyarországon 2010 óta folyamatosan nő a börtönférőhelyek száma, új börtönök épültek és börtönfejlesztések vannak folyamatban.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS