Liu Shaoang aranyérmet nyert 1500 méteren a debreceni Főnix Csarnokban zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság második napján, szombaton.
Az első éremosztó napra csaknem teljesen megtelt az aréna, így mintegy 4000 néző láthatta a helyszínen a férfiak leghosszabb távján az A döntő résztvevőinek bemutatását. A Liu fivérek – a címvédő Shaolin Sándor, illetve Shaoang – mellett a többi között ott volt a mezőnyben a tavaly bronzérmes orosz Szemjon Jelisztratov is.
A fináléban a két magyar versenyző sokáig a középmezőnyben haladt, Liu Shaoang aztán három körrel a vége előtt egyetlen manőverrel két vetélytársát is megelőzve feljött másodiknak. A következő körben a tavaly ezen a távon ezüstérmes magyar versenyző ismét előzött – a holland Itzhak de Laatot is maga mögé utasította –, és vezető helyét a befutóig megőrizte. Liu Shaolin Sándor végig a mezőnyben haladt, ráadásul az utolsó körben el is esett, így hetedik lett.
A nők B döntőjében két magyar, Jászapáti Petra és az ausztrál születésű Lockett Deanna volt érdekelt: a nagy taktikai csatát és sok előzést hozó futamban tíz körrel a vége előtt kezdtek csak el nagyobb tempót diktálni, akkor Jászapáti vezetett. Az utolsó körökre ő hátrébb csúszott, Lockett azonban ritmust váltott, körbekorcsolyázta a mezőnyt és elsőként ért célba. Jászapáti negyedik lett. A fináléban a címvédő Suzanne Schulting éppen akkor indította meg a hajráját, amikor mögötte a többiek viaskodni kezdtek a pozíciókért, így egy kör alatt olyan nagy előnyt épített ki, amelyet már senki nem tudott ledolgozni. A holland mögött az olasz Arianna Fontana lett a második, a német Anna Seidel pedig a harmadik.
A folytatásban az 500 méter versenyeit, illetve a váltók elődöntőit rendezik meg, vasárnap pedig az 1000 méter végcsatározásaira, a 3000 méteres szuperdöntőre és a staféták fináléira kerül sor.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS