Komolyan kell venni és időben kiállni a rasszista gondolattal szemben, különösen hazánkban, ahol a nemzetiszocialista, majd szocialista terror áldozatainak emléke minden jóérzésű embert kötelez – mondta Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Emlékezetes: az MKPK a héten közleményben tudatta, hogy tagjai megdöbbenéssel fogadták, hogy a DK-s Niedermüller Péter 2020-ban embereket hitük, vallásuk okán bélyegez meg.
Az MKPK Niedermüller nyilatkozatára reagálva közleményben azt írta:
szomorúan és megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy 2020-ban Európában, Magyarországon előfordulhat az, hogy nyilvánosan általánosítva keresztény embereket bélyegeznek meg hitük és vallási hovatartozásuk miatt, ahogyan ez a napokban egy választott tisztségviselő részéről elhangozhatott.
Veres András a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta: a nyilatkozat hangvételét szokatlannak, de egyértelműen rasszista jellegűnek tartja. Szerinte az utóbbi években is érte támadást a kereszténységet, de ilyen nyilvánvaló, komoly és sértő kirohanással nem találkozott a magyar, keresztény társadalom. A püspök szerint az erzsébetvárosi DK-s polgármestere egy átgondolt, politikai üzenetet fogalmazott meg, amelyet hiába próbálnak elbagatellizálni. Ezzel indokolta az MKPK elítélő közleményét is, amellyel a gyűlöletkeltő üzenet társadalmi tovaterjedésének kívántak gátat szabni.
Veres András szerint az elhangzottak egyértelműen a múlt századi nemzetiszocialista és kommunista érák keresztényellenes politikájának üzeneteit idézi, amihez már egyáltalán nem kellene a XXI. században a politikai szereplőknek visszafordulniuk. Emlékeztetett, hogy a létező szocializmus idején meghurcolták az egyházakat, papokat, szerzeteseket, üldözték az elkötelezett civil keresztényeket. A püspök a jelent a Római Birodalom hanyatló korszakához hasonlította, amikor a normalitást abnormálisnak kezdték tekinteni, aminek eredményeképp felbomlott az addigi értékrend és társadalmi kohézió, végül pedig az egész társadalom megszűnt.
Az MKPK elnöke szerint képződménynek nevezni – ahogy Niedermüller tette – egy embert, egy embercsoportot dehonesztáló, megbecstelenítő; nem szabad semmi körülmény közt lehetővé tenni, hogy a közbeszédben általánossá, megengedetté váljon. A püspök visszásnak érzi Niedermüller Péter kijelentését, hiszen elviekben ők a liberalizmus nevében igyekeznek minden embernek egyenlőséget, tiszteletet kiharcolni. Mégis megengedik maguknak, hogy egy általuk kiszemelt embercsoporttól megvonják az említett jogokat, azokat a jogokat, amiért állítólagosan küzdenek. Veres András zárógondolatként megjegyezte: elfogadhatatlan, hogy a keresztényeket szó nélkül, következmény nélkül lehet támadni.
Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke így reagált a történtekre közösségi oldalán: Niedermüller Péter polgármester megnyilatkozása gyűlölködő és gyűlöletkeltő… Keresztényeket sértett meg, akik történetesen fehérek, férfiak és nők, és szép dolognak tartják családban élni. Ezzel pedig azokat az időket idézte meg, amelyek visszajövetelét nem kívánjuk. De ellenségeinkért is imádkozunk, ahogy a Mester parancsolta. Nehéz parancs.
Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS