A politikai harcok olyan eszmék konfliktusai, amelyek a háttérben maradva mindvégig irányt és intenzitást adnak a napi küzdelmeknek. Az értékharcok sokszor álcázzák magukat, és jogvitának, geopolitikai érdekellentétnek, gazdasági természetű vagy a javak elosztása körüli konfliktusnak tűnnek. A közvetlenül tapasztalható aktuálpolitikai viták valójában olyan értékek közötti közvetett összeütközések, amelyek eltérő világnézetekbe illeszkednek. A napi politika csupán az értékek proxyháborúja. Az egyes politikai pártok is szervezett eszmerendszerek, azaz ideológiák alapján működnek, cselekvésük zsinórmértéke a szellem világához tartozik. Minden úgy van, ahogy Széchenyi írta: „Szellemi alapon nyugszik jelenünk és jövendőnk, szellemi alapokon emelkedik anyagi kiképzésünk, és nem viszont.” Az eszmék hatalma olyan erős, hogy még maga az ideológiamentesség is ideológia, a semlegesség pedig nem semleges, csak valamelyik eszme körmönfont álruhája.
„Minden évtized jelent valamit.” (Oswald Spengler)
A francia forradalom hármas eszméje közül kétszáz éven át a liberalizmus privatizálta a szabadságot, a szocialista baloldal államosította az egyenlőséget, a testvériség képviselete pedig a konzervativizmusra marad, amely kezdettől fogva mindkét előbbi, egymással néha taktikai szövetségre lépő ideológiával szemben állt. Eötvös József úgy írt, hogy a „19. század uralkodó eszméi” immár a szabadság, egyenlőség és a nemzetiség, s utóbbit az egyszerre több ideológiát is áthatni képes nacionalizmus monopolizálta. A 20. század három nagy háborúját (I. és II. világháború, hidegháború) – melyek valójában egy közel egy évszázadon keresztül tartó, egyetlen világháború különböző állomásai voltak – akár úgy is olvashatjuk, mint a konkrét geopolitikai összeütközéseken túl felfegyverzett ideológiák küzdelmét. Mégpedig az amerikai liberalizmus és az egymással is háborúban álló európai kollektivizmusok (nacionalizmusok, nemzetiszocializmus–kommunizmus) között.
A Bastille ostroma után kétszáz évvel döntötték le a berlini falat, de Európa nem újraegyesült, hanem nyugati feléhez hozzácsatolták a korábban szovjet megszállás alatt álló középső részét (az EU-bővítéseket sem a kontinens újraegyesülésének, hanem „keleti bővítésnek” nevezték). Ekkoriban komolyan fennállt annak a veszélye, hogy a 20. századi internacionalizmus bukásával csak annak totalitárius változata lett népszerűtlen. Amint Soros György 1993-ban Temesvárott egy újságírónak fogalmazott: „nyugodtan írja csak azt, hogy a korábbi szovjet birodalomból Soros-birodalom lett”. A nemzeti törekvések akadályozása a neoliberális világrend és a vele egy húron pendülő „nyílt társadalom” közös érdeke volt, amihez kapóra jött a kommunizmus által lefojtott etnikai–vallási konfliktusok kiolvadásának számos borzalmas következménye (örmény–azeri, csecsen–orosz, szerb–albán konfliktus, délszláv polgárháború).
A hidegháborút követő globalizálódás többcsatornás folyamat volt, a „washingtoni konszenzus” alapján működő neoliberális gazdasági központok (IMF, Világbank, WTO) financiális elvárásainak könyörtelen érvényesítése mellett támaszkodott a „demokrácia-exportért” felelős amerikai katonai erőre, és terjesztette azokat a kulturális üzeneteket, amelyek a „globális civil társadalom” (John Keane) kódjai voltak. Bár eleinte úgy tűnt, hogy 1989-ben az amerikanizmus végérvényesen győzelmet aratott, és ezáltal eljött a „történelem vége” (Francis Fukuyama), hamarosan mégis bekövetkezett a „civilizációk összecsapása” (Samuel P. Huntington), ami nemsokára a „globalizációk összecsapásává” (Stanley Hofmann) fokozódott. A globalizáció révén a technológia, a közlekedés, a kommunikáció és a pénzügyi tranzakciók valóban az egész Földön elterjedtek, de az értékek nem váltak egyetemessé.
A 21. században az eszmék érvényessége jottányit sem csökkent, csak az információáramlás felgyorsulásával, a tájékoztatás akadálytalanná válásával és a globális összekötöttség kiterjedő apparátusai révén minden, mindenhol, azonnal elérhető lett. Harminc éve zajlik a küzdelem, amely a ’90-es években a globalizáció javára látszott eldőlni. Ezen azonban az ezredforduló után repedések keletkeztek (2001. szeptember 11., 2008-as gazdasági világválság), hogy a mögöttünk hagyott évtizedben a globalizáció nemzeti alapú ellenzése megerősödjék. A 2010-es évek karaktere úgy határozható meg, mint a neoliberális, globális struktúrák elleni nemzeti és demokratikus törekvések összekapcsolódása. A mögöttünk hagyott tíz év a lázadás évtizede volt.
A spekulatív hitelpiacokról kiinduló 2008-as gazdasági válságtól a 2016-ban bekövetkező két nemzetközi jelentőségű fordulatig, amelyet a Brexit megszavazása és Donald Trump megválasztása okozott, megfordult a szél. Az elmúlt években, részben a 2015-ös migrációs válság hatására, az európai új jobboldali, szuverenitás-párti, föderáció- és bevándorlás-ellenes, vagyis nemzeti antiglobalizációs erők (amiket többnyire populistának, illiberálisnak és szuverenistának neveznek) részsikereket értek el. A Régi Rend urai azonban többhelyütt visszacsaptak: Matteo Salvini egyelőre eltaktikázta magát és korábbi koalíciós partnere összeállt a baloldallal; az előrehozott választásokon nagy sikert elérő Sebastian Kurz osztrák kancellár szövetkezett a zöldekkel s visszasimult az európai mainstreambe, miután FPÖ-s alkancellárja amatőr tehetségtelenséggel politikailag kivégezte magát. Mégis, ez az évtized politikai szempontból a Brexit (végre-valahára való) végrehajtásával és a Trump elleni impeachment kudarcával kezdődik. Bíztató, jelentőségteli szignál ez!
A harminc évvel ezelőtt megszületett történetmagyarázó keret és a hozzá tartozó globális ideológiai hegemónia olyan narratívát jelentett, amely a piac, az egyre bővülő világkereskedelem, a tökéletesedő technológia és a kikényszeríthető liberális demokrácia univerzális rendjét fogalmazta meg. Az 1989 utáni világrendet megalapozó gondolat (End of History) azonban ma már biztosan nem tartható – véget ért a történelem vége. Most pedig itt állunk egy „világrend nélkülivé vált világban” (Schmidt Mária). Mindennek következtében a régi, neoliberális világrend és a kihívó, új erők között patthelyzet alakult ki. Ma egy előző korszak végén élünk, jövendőnk rajtunk áll!
A 2020-as években, vagyis az előttünk álló évtizedben a harc folytatódni fog tovább. Azok, akik „szent hajszára szövetkeztek” a nemzeti erők ellen, bár sokfélének látszanak, nagyon is homogén táborhoz tartoznak. A kétszáz éve folyó viták, amelyeket egy-egy ország berendezkedése körül vívtak (monarchisták és republikánusok, forradalmárok és reakciósok) vagy az osztályhovatartozásról szóltak, mára elhalványultak. Az új évezredben egyre inkább egy új törésvonal alakult ki, amely keresztbe metszi az előzőket, és mind erősebben érvényesül. A 2010-es évek minden választását a globális és a lokális, a kozmopolita elit és a nemzethez tartozó nép, másként megfogalmazva az antidemokratikus nemzetközi és a nemzeti demokratikus erők közötti ellentét határozta meg.
Az eljövendő évtizedben talán elkövetkeznek „a döntés évei” (Oswald Spengler), ami komoly csatákat, érzékeny veszteségeket, de reményeink szerint nagy győzelmet is eredményezhet. Azzal tisztában vagyunk, hogy az ellenoldalon álló jólkoordinált, tőkeerős és globálisan szervezett tábor tagjai – és hazai pártlerakataik, brüsszeli képviselőik, aktivistáik, komprádorértelmiségük – mit és miért akarnak, és ezt hogyan szeretnék elérni. Önmagunk megfogalmazása, saját történetünk szüntelen elmesélése, a magunk kultúrájának megteremtése, vagyis az önmeghatározás, a narratívaépítés és egy párton túl a kultúrává válás munkája ahhoz segíthet hozzá minket, hogy győztesen kerüljünk ki az elkövetkező harcokból.
Békés Márton írása. Vezető kép: A La Manche csatorna Dover előtt, 1939 (Fortepan)
Bakonyi Gábor.
2020-02-08 at 21:06
Ne feledjük el, hogy lehet csűrni, csavarni, de az eszmék a porhintés témakörhöz tartoznak. Mindenki szeretne olyan értékrendet és eszméket, amelyek minél magasabb rangot adnak számára a társadalomban. Az önigazoló hazugságok rendkívül erősek, mint például a náci ideológia.
Az emberek nem egyenlőek, pici különbségek vannak, de állítólag a csimpánz és a bonobó majom is csak egy százaléknyit tér el az embertől, de ez a pici különbség is óriási jelentőségű lehet. Hazugság az, hogy az emberek egyenlőek; valójában igencsak különbözőek! Ez a hazugság pedig alapja az ENSz-nek, EU-nak, sőt a teljes jelenlegi világrendnek…
Valójában senki sem lehet bíró a saját ügyében, így elvben senki sem dönthetne az eszmék ügyében. A társadalom ezer darabra törne, a sok szubjektív értékrend mentén,
az egyetlen összetartó erő a honvédelem!
Az értékrendek tobzódásának csak a honvédelem kötelezettsége szab határt: ha olyan értékrend van, amelyben balfácánok irányítanak, az pusztulással fenyegeti az egész népet. A négyszín sejtés alapján békeidőben legalább négy egymással ellenséges csoportra oszthatóak a világ országai. Ebből következik, hogy például a kakokrácia magyarországi bevezetése nemzetközi szinten 3/4-es többséget élvez.
A globalizáció és a kakokrácia nem lehet meg egymás nélkül!
Amíg egy ország belső erői többségének és a külső erők 1/4-ének érdeke a kakokrácia elutasítása, a belső kakokrata réteg és a nemzetközi erők 3/4-e ellenérdekelt.
A bal-liberalizmus célja, hogy a világ globalizálódjon, csakhogy egy globalizált világban már semmi szükség sincs semmiféle eszmékre vagy értékrendre, elszabadulhat a pokol: a társadalom széthullik, mivel semmi sem tartja már össze, jöhet a korrupció, bűnözés, despotizmus, népirtások stb… A nép számára egy megfelelően kiválasztott elit védelmet nyújthat a külső támadásokkal szemben. Egy globális világban viszont ha nincs külső támadás, nincsenek többé korlátok, csak a féktelenség marad, semmi sem kényszerít a hatékonyság felé, az elitek önzésének sem szab már határt semmi, és a nép sem kap semmit! Felépül a Pokol! A kontraszelekció és a kakokrácia elszabadulhat!
Összefoglalva: az eszmék harca mögött emberi önzés és nagyravágyás áll, amit csupán a honvédelem hatékonyságának fenntartására irányuló szándék korlátoz, mint közös érdek, hogy a kakokratákat kizárják az irányításból.
Tallérosi Zebulon
2020-02-06 at 00:17
Nagyon kedveljük őt!
Egy hete,,a Belvárosi Polgári Szalonban két órás előadást tartott -ami a belvárosi Citytv.honlapon látható!- brilliáns volt,ragyogó elme!
bl
2020-02-05 at 21:23
A francia forrradalom koraérett és paranoid volta odavezetett, hogy a Szent Szövetség állította vissza a status quo-t. 100-150 év múlva a kommunisták kavartak keleten és a szabad liberális nézet nyugaton, de még mindig a keresztény hagyomány adja az igazi stabilitást. Mert a nyugalom, a biztonság nem nyugodhat relatív, önellentmondásos és zavaros elveken.
Ma a szellemi alapzat lassú eltűnésével eltűntek a gyerekek, eltűnt az áldozathozatal, eltűnt a bizalom. A totál egyénre, egóra vagy fatalizmusra építő világlátások önmegsemmisítőek és paraziták. Ma épp az a gazdatest hiányzik egyre nagyobb mértékben amin kifejlődtek.
A nyugalom, a család, a biztonság nélkül felnövő generációkban csak para és káosz fejlődhet, az isteni rend ellehetetlenülésével minden el fog tűnni.
Hesslerezredes
2020-02-05 at 14:09
Mára csak két oldal és nagy eszme maradt: a kozmopolitizmus és a patriotizmus. Csak ez a kettő van! És a harc életre-halálra megy! Én patrióta vagyok: ha fegyveres harc lesz nem adok és nem kérek kegyelmet. Nem adok, mert nem akarok velem együtt élni látni egyetlen kozmopolitát sem és nem kérek kegyelmet, mert ha ők győznek nem akarok egy kozmopolita világban egy percig sem élni. Ez ilyen egyszerű: fekete – fehér.
nem hiszem el
2020-02-05 at 14:28
téged rászedtek, öreg. bújj már ki a fenekedből.
Hesslerezredes
2020-02-05 at 14:55
Engem biztos nem, de téged tuti, kis páholyszökevény…! Én már ezt a gengszterváltás óta így látom. Kérdezd csak meg a szabadkőművész elvbarátaidat, majd elmondják neked coudenhovekalergit és társait, hülyegyerek!
MacMondeau
2020-02-05 at 14:50
‘ A 2010-es évek minden választását a globális és a lokális…erők közötti ellentét határozta meg.’-de nem csak azt hanem az egész emberi történelmet.Ellentétről van szó
és küzdelenről-de győzelemről nem-ugyanis bármelyik fél’győzelme’ egyben az emberiség pusztulását is jelentené.A két erő között valamiféle egyensúlynak kell(ene)lenni…
A szovjetunió összeomlásával a lokális(védekező) erők meggyöngültek-a globális (hódító) erők viszont nekilendültek…az inga vagy visszacsap…vagy vége van!
khm
2020-02-05 at 14:55
Önnel tartok!
Én is rühelleném,a kozmopolita uralmat.
Igazából,vagy Mi,vagy ezek.
Naprózsa
2020-02-05 at 13:22
A következő hetekben várható egy nagy fordulat. Fel kellene készíteni rá a magyar társadalmat, mert a feltorlódott szerbiai határ melletti migráns banda biztosan támadni fog, és 95% ot adok arra, hogy most már lőni kell, és végre valóban védekezünk.
Előre kell szólni ki a világközvéleménynek, hogy lőni fogunk. Ha előre szólunk, nem tudják a globalisták embertelenségnek beadni, ha mi akár 5 m-ként kitesszük a táblát a kerítésre, hogy vigyázat fegyverrel védekezünk!
A jogos önvédelmet még talán nyugaton elzsírosodott agyú jónép is fölfogja.
Hesslerezredes
2020-02-05 at 15:51
Önnek igaza van. Bakondi is mondta és mások is, hogy egy nagy átfogó rohamra készülnek. Ha egy ötvenezres migránshorda egyszerre nekimegy a határkerítésnek, akkor már a puszta tömegükkel áttörik, és ott nem marad más, mint az éleslövészet. És tutibiztos, hogy majd az egész világsajtó véreskezű mészárosnak fogja Magyarországot beállítani! Lehet, hogy már most kölcsön kéne kérni Utassy… elnöktől egy gépesített hadosztályt, hogy velük együtt meg tudjuk állítani a bevonulni akaró NATO és ENSZ-csapatokat?!?! És ez nem vicc és nem poén!!!
tegyük helyre!
2020-02-05 at 12:07
A globális ellenfél mellett nem kéne elfeledkezni a lokális ellenfelekről sem.
Az utóbbiak jelentőségét hajlamosak vagyunk alábecsülni, pedig már 100 éve megszállás alatt tartják az ország kétharmadát.
Tuti
2020-02-05 at 10:30
ez egy okos gyerek!
csipem az irasait es a stilusat!
Szedlacsek
2020-02-05 at 10:18
Szeretem olvasni Békés Mártont. Soha nem elég egyszer elolvasni. Aztán a mondatait kell egyenként darabokra szedni. És mindig új és újabb gondolatok bukkannak fel.
Érdemes odafigyelni erre az emberre.
…persze, ez már az első írásaiból is jól látszott.
vadmagyar
2020-02-05 at 09:20
Jó kis írás. Sok ilyen kellene: nélkülözhetetlen a nemzeti érzelmű együtt-gondolkodás és a narratíva összefésülése.
Sok az áruló, az opportunista tégla ezen az oldalon.
Óriási szükség lenne végre valahára józan gondolkodású, komoly és tiszta hangú szellemi elítre a jobboldalon.
A cikk tartalmához egy apró gondolat: ez az ideológia a nyugati társadalom sajátjává vált,de nem onnan ered. A francia forradalom korában csak újra fogalmazta magát és kinyitott a nép felé.
Ez az “eliminados esse” ideológiája nekünk magyaroknak régről és különösen ismerős lehet: kizárólag az ellenoldal felszámolásában és leigázásában tud gondolkodni.
E képpen kell nekünk küzdeni ellene most és mindenkor.
Girolamo
2020-02-05 at 08:07
Egymagadban ,mi véd meg?Melyek azok a keretek,amelyek már nem csak láthatóvá,de értelmezhetővé,védhetővé tesznek,ès hitelesek.És nem szorúlnak állandó önreklámra,tehát vállalható stabil pontot jelentenek neked?
A Nemzet,mely anyanyelveden keresztűl,felismerhetővé tesz téged,és megőríz az állandó változásban levő nagyvilágban.