A liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak az állampolgáraik és az országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez a liberális demokrácia volt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Rómában, az Edmund Burke Alapítvány Nemzeti Konzervativizmus című konferenciáján, ahol a patrióta-konzervatív-kereszténydemokrata európai politika több jeles alakja is felszólalt. Matteo Salvinivel viszont mégsem a konferencián, hanem négyszemközt tárgyalt Orbán Viktor. Az eseményen részt vett Novák Katalin, a Fidesz alelnöke is, aki telefonon azt mondta a PS-nek: a közös értékek és a közös életérzés hívta őket egy platformra a vendéglátóikkal. Mindkét országban, a fiatalok körében is egyre nagyobb az igény a nemzeti-keresztény gondolkodásra, többségük egyáltalán nem akarja átadni magát egy értékmentes jövőnek.
A Huffington Post olasz kiadása alapján a szélsőliberális Index-blog, azaz az Eurologus korábban arról írt, Matteo Salvini az utolsó pillanatban lemondta részvételét a hétfőn és kedden megtartott Nemzeti Konzervativizmus Konferencián, a magyar miniszterelnök pedig nem találkozott a Liga vezetőjével Rómában, ám a Miniszterelnöki Sajtóiroda közreadott egy képet, amelyen megcáfolta az indexesek értesülését.
A kétnapos római konferencia középpontjában a nemzeti konzervativizmus állt. A rendezvény kiemelten foglalkozott a nemzetállamok függetlenségének, önrendelkezési lehetőségének és vallásszabadságának kérdésével az Európai Unió “uralma” alatt. Azt vizsgálták, továbbra is kívánatos-e a nemzetek szabadsága, és ha igen, mit kell tenni ennek elérése érdekében. A konferencia beharangozójában arról írnak, mindenki számára világos, hogy Európa válaszúthoz érkezett. Egyesek szerint, az Egyesült Államokban és Európában tapasztalható erősődő nacionalizmus veszélyt jelent a II. világháború után kialakult liberális demokráciákra, mások ellenben úgy vélik, a patriotizmus és a nemzetek szabadságának hangoztatása a múlt század legjobb politikai hagyományainak folytatása.
A konferencia után a PestiSrácok.hu telefonon elérte Novák Katalin családügyi államtitkárt, a Fidesz szövetségi politikáért felelős alelnökét, aki a nap folyamán Orbán Viktor kíséretében a párt számos szövetségesével, köztük Silvio Berlusconival, a Forza Italia alapítójával is megbeszélést folytatott.
Különböző a nyelvünk és az életformánk, de mindkét oldalon nagy igény van a kapcsolatok szorosabbra fonására – mondta Novák Katalin arról, hogy közelebbé vált-e a római látogatáson a Fidesz és a Matteo Salvini vezette Liga kapcsolata. Az államtitkár szerint egyelőre nem a szövetség formája, hanem az európai közös gondolkodás a lényeg.
A most zárult rendezvény üzenete beleilleszkedik abba, amit Orbán Viktor gondol és mi gondolunk Európa jövőjéről
– felelte az alelnök asszony érdeklődésünkre, hogy miért mondott igent a kormányfő a konferenciaszervezők felkérésére. Novák Katalin szerint ma a megfutamodás jellemzi az ellenzék politikáját, miközben a kormány a keresztény gyökerű kultúránk ápolását tűzte ki célul, nem feledkezve meg arról, hogy ma is ez a kulturális alap határozza meg az életünket.
Valójában mindkét országban a fiatalok körében is nagy igény van a keresztény és nemzeti életérzésre. Többségük egyáltalán nem akarja magát átadni egy értékmentes jövőnek. Ezért vagyunk itt
érvelt megkeresésünkre Novák Katalin.
Orbán Viktor szerint a liberálisok nem szeretnének keresztény társadalmat, ezért csalogatják a muszlimokat
A távirati iroda tudósítása szerint, Orbán Viktor római konzervatív konferencián tett felszólalásában azt mondta, a gazdasági siker az egyetlen módja annak, hogy a nemzeti konzervatív, illetve kereszténydemokrata vezetők “túléljenek”. Ha ugyanis ez nem sikerül, ha egy konzervatív politikai vezető hibát követ el, és a gazdasági mutatók csökkennek, másnap reggel “megölik” – fogalmazott. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Magyarországon a gazdaság évi 4-5 százalékkal bővül, a munkanélküliségi ráta 3 százalékra mérséklődött, és az államadósság is csökken. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Magyarország stabil ország, az egyetlen olyan európai állam, ahol 1990 óta nem volt előrehozott választás. Arra is kitért:
a magyar konzervatív vezetés abban különbözik sok más európai társától, hogy egyrészt a magyarországi kormánypártokon nincs olyan nyomás, hogy alkossanak koalíciót más pártokkal, ugyanis többségük van a parlamentben. Másrészt a médiavilág nem olyan, mint Nyugat-Európában, ahol – mondta – a média 90 százaléka a progresszív liberálisoké és csak 10 százaléka a konzervatívoké. Magyarországon nagyobb az egyensúly
– jelentette ki, úgy fogalmazva, hogy mindennek köszönhetően ő az a szerencsés az európai konzervatív politikusok között, aki azt mondhatja, amit gondol. A populizmus vádjára Orbán Viktor úgy reagált: amikor fiatal volt a populizmus azt jelentette, hogy egy politikus ígér valamit, de nem tudja megvalósítani.
De ha, egy politikus megígér valamit és azt végre is hajtja, az nem populizmus, hanem demokrácia
– közölte, példaként említve, hogy kormánya 2010-ben egymillió új munkahely létrehozását vállalta 10 év alatt, és most 9 év után 860 ezer új munkahelynél tartanak. A liberalizmust bírálva kifejtette:
a liberális kormányok kétszer is kudarcot vallottak egy évtizeden belül. Először 2008-ban, amikor nem tudták kezelni a gazdasági válságot, majd 2015-ben a migrációs válságkor, amikor kudarcot vallottak az állampolgáraik és az országhatáraik megvédésében. A liberális demokráciának ebben az értelemben vége, mivel a liberális kormányok elvi alapja ez a liberális demokrácia volt
– mondta, hangsúlyozva, hogy
valami új kell, liberalizmus helyett kereszténydemokrácia.
A migrációs krízissel kapcsolatban jelezte, hogy
Magyarországon egyetlen muszlim migráns sincs, ezzel teljesen különbözik a nyugat-európai országoktól, ahol a muszlim közösség aránya nő, a keresztény közösség pedig csökken. A liberálisok szerint ez helyes, ők ugyanis nem szeretik a keresztény társadalmat
– tette hozzá, megjegyezve, hogy ez az ő dolguk, de azt kérte, ne akarjanak ráerőltetni Közép-Európára egy ilyen folyamatot. Azt is jelezte ugyanakkor:
a migrációs válság lehetőséget teremtett arra, hogy az identitásról beszéljenek, arról, “kik vagyunk”.
A miniszterelnök azt is hangoztatta, hogy Európában új kihívásokra és energiával teli új mozgalmakra van szükség, különben a kontinens nem lesz versenyképes. A kormányfő az Európai Unióról szólva kifejtette, hogy
ma két eltérő megközelítés létezik Európa felépítésének kérdésében: az egyik alulról szeretné építeni a kontinenst, ami a nemzetek egyfajta együttműködését jelenti; a másik koncepció szerint viszont felülről kell építeni Európát, ami egy föderalista, “birodalomorientált” megközelítés, amelyben nem szerepelnek szuverén államok. A versengés folyamatos e két hozzáállás között, és ez az oka a nyitott vitáknak az európai vezetők között
– fűzte hozzá. A Fidesz európai pártcsaládjáról, az Európai Néppártról (EPP) Orbán Viktor azt mondta:
az EPP bármilyen módon szeretne részt venni az EU hatalmi struktúrájában. És ha ennek az az ára, hogy feladjon bizonyos értékeket és, hogy kompromisszumot kössön a baloldallal, akkor megteszi, lépésről lépésre elveszítve identitását. Ha a pártcsalád nem nyit egy új fejezetet – folytatta -, akkor mindig csak baloldali, liberális irányba fog mozogni, mert többek közt a média és az egyetemek részéről érkező nyomás arra készteti, hogy feladja eredeti ideológiája egyre több elemét.
Hozzátette, ő mindenesetre megpróbál egy “ellenforradalmat”. Közép-Európát illetően azt hangsúlyozta, hogy ma ez Európa legsikeresebb régiója, és amikor Magyarország sikeréről beszél, akkor meg kell említenie a környező országok sikerességét is, így kiemelte például a szlovákokat, a cseheket, a lengyeleket, a horvátokat és a szerbeket, és azt is mondta, hogy mindenhol a régióban – pártcsaládhoz tartozástól függetlenül – politikájuk alapelvét tekintve, nemzeti konzervatívok a kormányok.
A rendezvényen Orbán Viktor mellett az Olasz Testvérek párt elnöke, azaz Giorgia Meloni és több neves diplomata és kutató, köztük Anna Maria Anders, Christopher DeMuth, Rod Dreher, Yoram Hazony, Ryszard Legutko, Marion Maréchal, Douglas Murray, John O’Sullivan és mások is felszólaltak.
Forrás: MTI, ATV, vezető kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott fotón Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini, a Liga vezetőjének találkozója látható/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Facebook
Twitter
YouTube
RSS