Ha Bernie Sanders nyerné a novemberi amerikai elnökválasztást, akkor a Wall Street részvényindexek 40 százalékkal zuhannának – vélik egyes közgazdászok. Ez mutatja, hogy mekkora tétje van a világ számára, a 2020 novemberi amerikai elnökválasztásnak. Sanders győzelme könnyen egy globális gazdasági válságot idézhetne elő. Donald Trump jelenleg regnáló elnök úgy véli, hogy Sanders nem szocialista, sokkal inkább kommunista programot hirdet.
Bernie Sanders annak ellenére, hogy nem sikerült győznie az Iowai előválasztáson, még mindig a legesélyesebb demokrata jelöltnek tűnik a baloldalon. Önmagát szocialistának nevező politikus programjában olyan tételek szerepelnek, mint a több, mint ezer milliárd dolláros tandíj adósságok eltörlése, vagy az új Zöld New Deal, amely ha komolyan veszik, akkor szintén sok százmilliárdos kiadás. Azt mondani sem kell, hogy az ingyenes egészségügyi programot, a Medicar-t szintén kiterjesztené. Erre a fedezetet Sanders szerint, a gazdagok megadóztatásával lehetne előteremteni.
Ez idáig rendben is van, ez a baloldal évszázadok óta használt érvrendszere. Csak ezzel van egy kis probléma: akármennyire megadóztatná a gazdagokat, akkor se tudna előteremteni annyi pénzt, hogy elég legyen a programjára. A Fox News amerikai hírcsatorna ezzel kapcsolatban megkérdezett néhány szakértőt, akik azt mondták, hogy ebben az esetben elszabadulna a költségvetési deficit. Továbbá a FED pénznyomtatásba kezdene. Ez pedig inflációt idézne elő és idővel komoly válsághoz vezetne.
Brókerek számításai szerint, ha novemberben Bernie Sanders nyerné az elnökválasztást Trumppal szemben, akkor a Wall Street 40 százalékot zuhanna. Egy ilyen pénzügyi katasztrófa hatalmas recesszióval járna Amerikában, magával rántaná a világgazdaságot, és ennek negatív hatásait mi, itt Magyarországon se kerülhetnénk el. Ebből látszik, hogy a 2020-as elnökválasztásnak milyen nagy tétje van.
Demokrata káosz
Persze ehhez előbb Sandersnek meg kell nyernie a Demokrata Párti előválasztást. Úgy tűnik, hogy a clintonista Joe Biden volt alelnököt sikerült lejáratni fia ukrajnai pénzügyi mahinációival, de maradt még sok vetélytársa. Ott van még Elizatbeth Warren, aki szintén balos programmal nyomul, pedig Clintonék embere. Ráindították Sandersre, hogy elvegye a biztos balos szavazókat tőle. A hölgy egyébként ügyvéd és felszámoló-biztosként dolgozott különböző helyeken, vagyis egy kíméletlen kapitalista, aki jól megszedte magát más kárán. Innen nézve elég furcsa, hogy balos programmal indul, de úgy látszik, hogy valakik annyit fizetnek neki érte, hogy hajlandó eljátszani a “szocialista bohóc” szerepét. Aztán feltűnt a semmiből Pete Buttigieg, egy kisváros homoszexuális polgármestere, aki néhány száz szavazattal leelőzte a “nagy Sanderst” Iowában. A pasiról alig lehet tudni valamit. Lehet, hogy egy öntevékeny szereplő, aki kihasználja a Demokrata Párt káoszát, de az is lehet, hogy “valakik küldték”. Jelenleg abból él, hogy ő meleg, és ő lenne az USA első homoszexuális elnöke, ami nagyon klassz dolog lenne. És elindult még az egykori New-York-i polgármester Bloomberg, aki Bidenhez hasonló mérsékelt, ám nem a Clintonok bábja. Ő olyan gazdag, hogy nincs szüksége más pénzére, ha kell saját zsebből megfinanszírozza elnöki kampányát. Ő még nagyon veszélyes lehet Trumpra nézve.
Térjünk csak vissza Sandersre, aki magát demokratikus szocialistaként definiálja és a kedvenc országa Dánia. Összeállt Alexandria Ocasio-Cortezzel, aki a szélsőbal kedvenc csinibabája, és hozzáképest Mao Ce Tung egy jobboldali polgári gondolkodónak tűnik. Mindent államosítana, mindent betiltana, és egy Gulágot csinálna Amerikából. Nem ehetnének húst, nem ülhetnének autóba, és csak a szegények járhatnának egyetemre, míg a gazdagok kapálnának a krumpliföldön. Emellett Kuba egy felvilágosult szabad államnak tűnne.
Angliában se jött össze a baloldalnak
Trumpnak igaza lehet, amikor azt mondta Sandersről, hogy ő már rég nem szocialista, manapság inkább a kommunista jelző illik rá. Harminc évvel a hidegháború után, amikor is USA legyőzte a kommunista Szovjetuniót megtörténhet, hogy az USA egy kommunista elnököt választ. Ez egy furcsa fintora lenne a történelemnek. De szerencsére nem itt tartunk. Jelenleg Donald Trump jól áll, és minden esélye megvan arra, hogy újabb négy évre ő legyen az elnök. Wall Street köszöni szépen jól van és egymás után dönti a rekordokat. A szegényeknek is könnyebb, hiszen az amerikai munkanélküliség nagyon alacsony. Ha hinni lehet a statisztikáknak, akkor az utóbbi években az alsó középosztály jövedelmei jobban nőttek, mint a gazdagoké. Trump azt próbálja igazolni politikájával, hogy a kapitalizmus az alsóbb társadalmi rétegeknek is előnyösebb, mint a szocializmus. Ez a helyzet nagyon hasonló Angliához, ahol Boris Johnson azzal nyert, hogy elhódította a túlságosan balra tolódott Munkáspárt szavazóit. Ott is az bizonyosodott be, hogy a munkásosztály inkább érdekelt a jól működő kapitalizmusban, mint egy bizonytalan szocialista kísérletben.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS