Újabb előválasztás kezdődött kedden az Egyesült Államokban, Iowa után ezúttal New Hampshire államban. Elemzők szerint a választás nagy erőpróba a demokrata elnökjelölt-aspiránsoknak.
Az északkeleti, még másfél millió lelket sem számláló New Hampshire államban helyi idő szerint reggel óta tartanak a voksolások, republikánusok és demokraták egyaránt az urnák elé járulnak. Az egy héttel korábbi, elemzők által kaotikusnak minősített iowai jelölőgyűlés fiaskója miatt azonban, elsősorban a demokraták szereplésére figyelnek a választók és a politikusok. A kedd reggel közzétett felmérések többféle eredményt mutatnak, de általában valamennyi Bernie Sanders vermonti szenátor előnyét jelzi. Az ABC televízió felmérése szerint, Sanders a választók 26 százalékának bizalmát élvezi, Pete Buttigieg, az indianai South Bend városka volt polgármestere, 20.9 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, a népszerűségi lista harmadik és negyedik helyén Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke, és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, ötödik helyen pedig Amy Klobuchar minnesotai szenátor áll. A Politico című lap kedden azt emelte ki, hogy
a demokraták elnökjelöltségére pályázók annyira gyengék, hogy még Joe Bidennek is van esélye.
A The Wall Street Journal szerkesztőségi állásfoglalása szerint az Iowában jól szerepelt Pete Buttigieg legyőzése a legfontosabb feladat, a lap álláspontja szerint ugyanis Buttigieg kifejezetten eredménytelen polgármester volt, és az országos vitákban sem tudott lényeges, elsősorban a városában eluralkodott faji feszültségekre vonatkozó kérdésekre választ adni. A Fox televízió elemzése szintén Buttigieg jelöltségével foglalkozott, leszögezve, hogy a volt polgármester “rejtőzködő radikális” politikus. Mike Bloomberg milliárdost leszámítva, a demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok mindegyike intenzíven kampányolt New Hampshire-ben. A helyi idő szerint kedden délben nyilvánosságra hozott első exitpollok szerint Amy Klobucharra voksoltak a legtöbben. Valamennyi jelentés kiemelte, hogy a szavazás rendben folyik, szemben az egy héttel korábban Iowában tartott jelölőgyűlésekkel. Az iowai jelölőgyűlések (caucusok) végleges eredménye még mindig nem született meg, hétfő estig a voksoknak csak a 95 százalékát dolgozták fel. Iowában mind Sanders, mind Pete Buttigieg győztesnek mondta magát, de még vasárnap – a voksok 95 százalékos feldolgozottsága mellett – a helyi Demokrata Párt vezetése Buttigieg győzelmét jelentette be. Hétfőn este Sanders és Buttigieg egyaránt a szavazatok újraszámlálását kezdeményezte.
A CNN hírtelevízió elemzése szerint a keddi voksolás véget vethet egy csaknem félévszázados időszaknak, amikor Iowa és New Hampshire jelentős mértékben befolyásolta, sőt, nem egy esetben meg is határozta a demokraták elnökjelölő folyamatát. Az elemzés szerint ennek oka az, hogy mindkét államban fehér többségű a lakosság, miközben maga a Demokrata Párt egyre sokszínűbb, ezért az elemzés szerint e két állam eredményei nem mérvadók.
Forrás: MTI, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS