Többéves szabadságvesztés-büntetéseket szabott ki a Fővárosi Törvényszék pénteken egy embercsempészügyben.
A törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az eljárás adatai szerint az elsőrendű vádlott – kihasználva Magyarországon élő vietnamiak közötti ismertségét és gazdasági kapcsolatait – anyagi ellenszolgáltatásért nyújtott segítséget vietnami állampolgároknak abban, hogy a schengeni övezetbe meg nem engedett módon belépjenek. Vádlott-társai segítségével sok illegális bevándorlót juttatott Magyarországon keresztül Nyugat-Európába. A bevándorlóknak üzleti, turista, kivételes esetben pedig egyszeri tanulmányi vízumot szerzett. A pénteki másodfokú, a vádlottak többsége esetében jogerős ítélet az elsőrendű vádlottat 5 év, a másodrendűt 3 és fél év fegyházbüntetésre ítélte, egy vádlott kapott 2 év letöltendő, három pedig másfél év fegyházbüntetést. Egy vádlottat felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtott a törvényszék, hatan pedig 1 millió 350 ezertől 2 millió 160 ezer forintig terjedő pénzbüntetést kaptak. A pénteki másodfokú döntés két, bizonyítottság hiányában a vádak alól felmentett vádlott esetében nem jogerős. Az első- és másodrendű vádlottal szemben elfogatóparancs van érvényben – közölte a törvényszék.
Forrás: MTI; Fotó: MTI (illusztráció)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS