Ismeretes, a PestiSrácok.hu szerkesztősége ma utcára vonul a Google ellen demonstrálva, miután az első, kurtán-furcsán végrehajtott virtuális megsemmisítésünk után indoklás nélkül törölték az újraindított Youtube-csatornánkat is. Naiv dolog lenne azonban azt hinni, hogy mi vagyunk az egyetlen jobboldali portál, amely az elmúlt évek során komolyabb támadásnak lett kitéve a keresőóriás által. 2017-ben az önkényesen szélsőjobboldalinak kikiáltott Breitbartot is megpróbálták letörölni az internetről úgy, hogy megpróbálták kiszorítani a portált a reklámszolgáltatásokból. A kísérletük csúfos kudarcot vallott, de érdemes az ilyesmire emlékezni egy olyan időszakban, amikor éppen azok lehetetlenítenék el a szólásszabadságot, akik a leghangosabban hirdetik azt.
Egy kiszivárgott belső beszélgetés szerint néhány vezető beosztásban lévő Google-alkalmazott a 2016-os amerikai elnökválasztás után arról kezdett konspirálni, hogy jó lenne mindenképpen találni néhány “bizonyítékot” arra, hogy a jobbolalinak és Trump-pártinak kikiáltott Breitbart valójában gyűlöletet és álhíreket terjeszt az interneten. A levelezés szerint egy bizonyos Richard Zippel arra buzdította akkor kollégáit, hogy vegyék nagyító alá a portált, és találjanak mindenáron gyűlöletbűncselekményre utaló nyomokat, hogy véglegesen ellehetetleníthessék az oldalt.
A Google szerint egyébként az “illegális bevándorló” kifejezés is gyűlöletbeszédnek számít – ezt már egy másik vezető beosztásban dolgozó kolléga, egy bizonyos David Richter mondta, aki szintén arra “ösztönözte” a beosztottjait, hogy szálljanak rá a Breitbartra. A projektbe a Google bevételszerzési igazgatója, Jim Gray is beszállt, és e-mailben ismerte be, hogy heti szinten ellenőriztetik az oldalt, majd a talált “bizonyítékokat” összevetik a Google közösségi alapelveivel, hátha találnak indokot az oldal tönkretételére. Erre a célra a legmegfelelőbb eszközként azt látták, hogy elvágják a Breitbartot a hirdetésekkel kapcsolatos bevételi forrásoktól. Ez a Jim Gray nevű tag egyébként személyesen felügyelte egy ideig a YouTube-bal kapcsolatos bevételeket is, ez pedig felvetne bizonyos kérdéseket, ha az aggodalmak nem bizonyosodtak volna be az által, hogy portálunk YouTube-csatornáját egy az egyben törölték.
A Breitbart egy cikke szerint egyébként ebben az időszakban rengeteg kritika érte a Google-t azzal kapcsolatban, hogy a YouTube-on rendszeresen ellehetetlenítenek bevételi forrásokat. Az említett Grey egyébként sokat dolgozott azon is, hogy egyszerűbbé tegye a büntető procedúrák lefolytatását.
A reklámbevételekkel való machinálás egyébként egy jól bevett eszköz a cenzúrára a Google-nél, ami azért is ijesztő, mert cég erőfölénnyel rendelkezik a digitális hirdetések terén: 2017-ben (amikor ez az eset történt) a piac 42,2 százalékát tette ki – ez több, mint kétszerese a legközelebbi versenytársának, a Facebooknak.
A Google-cenzúrát kiváltó ügyről és érveinkről ITT és ITT olvashat bővebben, a Google által a világban épített “digitális világról” szóló, Jurák Kata által írt oknyomozó cikkünket pedig ITT találja meg. Ossza meg ismerőseivel, jelölje vissza részvételét a Facebook-eseményen is!
A PestiSrácok.hu mai tüntetésén felszólal: Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, Jurák Kata, a PestiSrácok.hu főmunkatársa, Vajda Miklós, a Karc FM törzshallgatóinak doyenje, Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter, annak főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese + 1 meglepetés vendég! Műsorvezető: Vincze Emília. A szabadságharcos hangulatról Varga Miklós énekes gondoskodik majd!
Forrás: Breitbart
Facebook
Twitter
YouTube
RSS