Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott csütörtök késő este Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcstalálkozó, amelyen az uniós állam-, illetve kormányfők a 2021 és 2027 közötti időszakra szóló hosszú távú uniós költségvetésről tárgyalnak – közölte az Európai Tanács elnökének szóvivője.
Barend Leyts tájékoztatása szerint az uniós tagállamok vezetői az elmúlt órákban ismertették országaik álláspontját a következő hétéves költségvetéssel összefüggésben. Ezt követően Charles Michel, a tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke, valamint a tagországi vezetők egymás közötti egyeztetései kezdődtek meg. Ezek végeztével a csúcstalálkozó ismét 27-es körben folytatódik – írta. A tárgyalás részleteit ismerő források arról számoltak be, hogy Charles Michel reményei szerint a kétoldalú tárgyalások közelebb hozzák az egyes tagországok egyelőre igen eltérő álláspontjait, ami lendíthet a tárgyalások menetén. Arra számítanak, hogy a csúcsértekezlet csütörtöki napján nem születik megállapodás. Arról számoltak be azonban, hogy az újabb megbeszélések eredményeképpen Charles Michel még az éjszaka folyamán új költségvetési javaslatot ismertethet, amit tagállami vizsgálatot követően remények szerint pénteken akár el is fogadhatnak. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök a tanácskozás szünetében azt mondta, az eddigi egyeztetések előremutatóak. Diplomáciai források szerint Mark Rutte holland miniszterelnök korábban úgy értékelte: a tanács elnökének az a javaslata, amely az uniós pénzek kifizetését a jogállamiság kritériumainak betartásához kötné, nem elég szigorú, mivel az uniós támogatások felfüggesztéséről vagy megvonásáról a tagállamok minősített többségi szavazással dönthetnének. Véleménye szerint erősebb eszközre van szükség a jogállamisággal kapcsolatos aggályok csökkentése érdekében.
Az Európai Unió többéves keretköltségvetése azt biztosítja, hogy az unió kiadásai rendezett módon, saját forrásai határain belül alakuljanak. Meghatároz minden, az éves költségvetési eljárás zavartalan lefolytatásához szükséges egyéb rendelkezést is. Az uniós büdzsé kérdése megosztja a 27 tagállamot az eltérő prioritások és Nagy-Britannia kilépése miatt. Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból azt jelenti, hogy kevesebb elosztható pénz marad, miközben az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság a klímaváltozásra és a migrációs ügyekre is szeretne többet költeni.
Forrás/kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS