A Hír TV Szabadfogás című műsorában Nagy József, a 24.hu újságírója, Jeszenszky Zsolt politikai hobbista, Kukorelly Endre író, költő, Kálomista Gábor, a Thália Színház vezetője, producer, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője és Pesty László dokumentumfilmes volt Huth Gergely vendége. Mi mással vezethette volna fel a mai műsort Huth Gergely műsorvezető, mint a napjainkban a legtöbbeket érdeklő koronavírussal. Pesty László megjegyezte, hogy ő személy szerint nem „parázik” a vírustól, viszont ha csak a közösségi médiából tájékozódna, ez valószínűleg nem így lenne. Felhívta arra a figyelmet, hogy mindkét politikai oldalon létezik az a „paranoid idióta”, aki a démonjait rá tudja vetíteni még egy koronavírus-történetre is.
Van, aki hetek óta úgy tudja, hogy Soros György invesztált bele ennek a vírusnak a terjesztésébe milliókat, míg mások Orbán Viktort már előre bűnbaknak állítják be, mivel a kormánya hanyagsága miatt szörnyű állapotok uralkodnak az egészségügyben, és emiatt, ha felüti idehaza is a fejét a járvány, akkor a betegek sorra haláloznak majd el
– hangzott el. Nagy József szerint amit a Facebookon látunk és szembejön velünk, az a mi „buborékunk”. Kukorelly Endre ehhez hozzátette, hogy „nincs olyan téma, amely ne lenne pártpolitikailag definiálva”. Nagy Attila Tibor arra is kitért, hogy a koronavírus magyarországi megjelenése milyen hatást gyakorolna az Orbán-kormány népszerűségére. Kálomista Gábor szerint butaság ebből politikai kérdést csinálni, mert a vírus nem fog válogatni jobb- és baloldali szavazó között, azt pedig mélyen megvetette, hogy egyes közéleti szereplők szinte már várják, hogy a vírus megjelenjen idehaza, mert abból politikai hasznot kívánnak húzni. Jeszenszky Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az influenza is jócskán szed halálos áldozatokat világszerte, és a koronavírus eddig mindössze a fertőzöttek 5 százalékának okozta a halálát. Majd hozzátette, hogy a tartós élelmiszerek pánikszerű felhalmozását sem tartja egy okos döntésnek.
Ezt követően a vendégek beszéltek még arról, hogy Szél Bernadett büszkén vállalta, hogy nem szavazta meg a börtönbizniszek leállítását megcélzó törvényjavaslatot, valamint amellett sem mentek el szó nélkül, hogy a battonyai rém is több milliós kártérítésben részesült. De a vendégek alaposan kivesézték a szerdán elfogadott fővárosi költségvetést is.
Forrás: Hír TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS