Nem tapsolni jöttek a Gazeta Polska Klubok tagjai Budapestre hanem, hogy erősítsék a patrióta civilek európai összefogását és találkozzanak a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és Civil Együttműködési Tanácskozás (CET) tagjaival,tagszervezeteivel és szimpatizánsaival – hangsúlyozta Csizmadia László, a CET-elnöke, a CÖF alapítója a PolgárPortálnak nyilatkozva. Hozzátette: bár a rendkívüli időjárás miatt a szabadtéri állami ünnepségeket lemondták, Orbán Viktor miniszterelnöknek pedig már előzőleg el kellett utaznia a brüsszeli uniós csúcsra, a lengyelek azért nem maradtak program nélkül. Hétszázan érkeztek meg reggel hét óra után a különvonattal és még legalább ugyanennyien buszokkal, autókkal Budapestre.
A CÖF-klubokhoz hasonlóan működő lengyel civil patrióta mozgalom, azaz a Gazeta Polska Klubok tagjai ezekben az órákban a parlamenti nyílt napon vesznek részt, majd a délután két órától a budai várban, a Mátyás templom környékén találkozhatnak velük a magyar civilek, érdeklődök, barátságot, lengyelországi kapcsolatokat keresők. Ott ugyanis több helyszínen, többféle rögtönzött programmal kedveskednek nekik a magyar vendéglátók. – A CÖF és a CET gondoskodott arról, hogy a rendkívüli helyzet ellenére is tartalmas legyen a lengyelek ünnepi látogatása. Arra bíztatok mindenkit, hogy menjen fel a Várba és egy mosolygós almával, vagy egy kézfogással, kis ajándékkal köszöntse a lengyel barátainkat – fogalmazott Csizmadia László. Délután egyébként megtartják azt a sajtótájékoztatót, ahol Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska Klubok elnöke és Csizmadia László bemutatja a Bodó Barna által kidolgozott, és egész Európában mintaként ajánlott Civil Etikai Kódexet.
Emlékezetes: a Gazeta Polska Klubok a Magyarország és az Európai Unió egyes vezetői, továbbá az IMF között folyó vitában már többször kinyilvánították szolidaritásukat Orbán Viktor miniszterelnök és a magyar kormány mellett.
A teljes cikk itt olvasható el.
Forrás: PolgárPortál
Facebook
Twitter
YouTube
RSS