Megtiltották a román hatóságok Alekszej Umnov-Gyenyiszov orosz kutató belépését Romániába, aki azt terjeszti, hogy a dákok, akiktől a románok eredeztetik magukat, a szlávok leszármazottai – közölte kedden a G4Media.ro hírportál.
Oroszország bukaresti nagykövetségének Facebook-bejegyzése szerint, a szentpétervári tudóst a bukaresti repülőtérről fordították vissza. Umnov-Gyenyiszov a 2013-ban alapított bukaresti orosz kulturális és tudományos központban készült ismertetni A dák törzsek: kik ők és honnan származnak című tanulmányát. A külképviselet szerint, kitiltása miatt a tudós kénytelen volt lemondani a Bukaresti Tudományegyetem régészeti intézetében és a Konstancai Andrei Saguna Egyetemen tervezett előadásait is.
A G4Media magyarázatképpen hozzátette: Umnov-Gyenyiszov pánszláv elméletét, amely szerint a román nyelvnek semmi köze a latinhoz, román honlapokon is terjeszti “az orosz hivatalos propaganda”, hogy gyengítse Románia és a Nyugat közötti kapcsolatot. A dákok egy ókori népcsoport, amely a mai Erdély területén élt az időszámításunk előtti évszázadokban, önálló királyságukat, Daciát a második évszázad elején hajtotta uralma alá a Római Birodalom.
A bukaresti hivatalos eredetelmélet, az úgynevezett dák-római folytonosság elmélete szerint a román nép az őslakos dákok és a térséget 165 évig megszállás alatt tartó rómaiak összeolvadásából, a mai Románia területén jött létre. A külföldi történészek viszont többnyire azon az állásponton vannak, hogy a románság egy a Dunától délre, a Balkánon kialakult újlatin nép, amely a középkorban, a vándorló pásztorkodás révén telepedett meg a Kárpát-medence területén.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS