Történhetett valami a már-már elviselhetetlenül foLYtogató diktatúrában, ahol elnyomás alatt haldoklik, sőt, már többször meg is halt a sajtószabadság. Most minden különleges szekatúra nélkül, könnyedén, szabadon megalakult „Magyarország egyetlen független ifjúságpolitikai magazinja”. Független fiatal függetlenek függetlenül alapítottak egy független portált, ujjé! Egyetlen szépséghiba, hogy ezt a függetlenségmantrát olyanok szokták használni magukra, akiknek semmi közük a függetlenséghez.
Sajtóközleménnyel tudatta felbukkanását az új médium mint „Magyarország egyetlen ténylegesen független, fiataloknak szóló médiuma”. Nem ellenőriztük, mennyi fiataloknak szóló médium, magazin van az országban, de abban nem kételkedünk, hogy egyik sem ennyire független, mint a Millenna.hu. Miért mondjuk ezt? A sajtóközleményük olyan aranybánya, hogy a legfőbb állításait inkább egy nyílttársadalmi–magyar kisszótár keretében mutatjuk be.
- az oktatási rendszer visszásságai – nem lehet tetszőleges tankönyvből tanítani Esterházy Pétert és a globalista szemléletű történelmet
- demokratikus szemléletmód – nem a Fidesz nyeri a választásokat
- élhető Magyarország – olyan Magyarország, ahol nem Orbán Viktor a miniszterelnök, és IMF-hitelből finanszírozzuk a 0%-os gazdasági növekedést
- fenntarthatóság – az MSZP-SZDSZ (DK-Momentum) van hatalmon, így náluk van a kassza kulcsa, nem a Fidesznél
- fenntartható és demokratikus társadalom kialakítása – jogi vagy bármilyen eszközzel elérni, hogy a Fidesz ne indulhasson a választáson, mert akkor van pofája mindig nyerni
- fiatalok önkifejezése, véleményformálása – bajszos szar, O1G
- független – orbánellenes
- intergenerációs egyenlőség – elvesszük a gazdag fideszesektől, és odaadjuk saját magunknak
- kritikus gondolkodás – bármilyen kormányintézkedésben megtalálni a negatívumot
- szemléletformáló publicisztikák – marxista logikai alapokon nyugvó, érzelemdús fejtegetések
- tájékozott, aktív állampolgári magatartás – az orbángyűlölő mantrák precíz betanulása és rendszeres felsorolása kormánypárti személyeknek
- világnézeti sokszínűség – nyugodtan lehetsz neoliberális, marxista, maoista vagy akár újkommunista is, ahogy neked tetszik
Nagyjából ezt a rettenetes bullshitgyűjteményt lehet kihámozni a sajtóközleményből a rokonszenv és támogatás koldulásán túl. Ennyit tudnak kipréselni magukból az egekbe magasztalt millennial gyerekek, akik amúgy elképesztően tehetségesek és okosak, mert ugyan nem tudnak szélbiztos falat emelni cipősdobozokból, viszont pengén kezelik az okostelefonokat és a tableteket. Képesek felsorolni a balliberális ellenzék által 10 éve pufogtatott, egyharmados frázisokat. Oké, kommer!
Fiatal függetlenek
Lássuk, kik ezek a fiatalok! Kedves dolog, hogy mindannyian közöltek magukról egy-egy kis szöveget, amelyekben többnyire egy átlagos képességű gimnazista fogalmazási készségével vallanak arról, kik ők, és miért nagyon fontos, hogy közéletről írjanak a nagyvilágnak. Sokatmondóak ezek a bemutatkozások, érződik rajtuk az erős önkifejezési igény, úgyhogy bátran tekinthetjük a Millennát egyfajta online suliújságnak is. Így legalább élesben derülhet ki, hogy néhány év gyakorlás után melyikük lesz alkalmas kezdő újságírónak.
Nemcsak a szövegük ismerős, hanem néhányuk arca is. Legfüggetlenebb tagjuk kétségkívül Békés Gáspár főszerkesztő-helyettes, akit elég nehéz volt elkerülni, ha az ember 2017 óta megfordult ellenzéki tüntetésen. A három évvel ezelőtti, CEU-féltő banzájon bukkant fel, mint az egyetem egykori diákja, ahol az azóta momentumos Berg Dániellel ők voltak a fő szónokok. Felbukkanását követően a Független Diákparlament kommunikációs főkoordinátoraként, továbbá bloggerként és tüntetőként igyekezett megbuktatni a magyar miniszterelnököt. A Független Diákparlamentet egyébként érdemes megjegyezni – nemcsak mint egy valós felhatalmazás nélküli vágyparlamentet, hanem mint balliberális aktivistaképzőt és a Millenna keltetőjét is. Békés Gáspár az új portál legreneszánszabb embere, igazi polihisztor, aki ifjúságpolitika, mémművészet, környezetvédelem, tudomány és kultúra terén is ígér alkotásokat.
A főszerkesztő a szintén a Független Diákparlament által kibocsátott, 16 éves Szolga Bálint, aki rendkívül fiatalos hangnemben közli magáról, hogy
elkezdtem publikálni a Népszava hasábjain.
Őt a tanárok óraszámának és a diákok terheinek csökkentését követelő, tavaly novemberi tanártüntetésről ismerjük, ahol fergeteges áldozatpózt adott elő. Megtudtuk tőle, hogy a túlterheltség miatt már sportolni és zenélni sincs idejük a diákoknak, nemhogy a barátokkal bulizni. Nem sokkal később azt is elárulta, hogy minden ötödik gyermeknek (vagyis a gyerekek 20 százalékának – a szerk.) nincs ideje sportolni vagy zenélni a túlterheltség miatt. Az mindenesetre borítékolható, hogy Szolga Bálintot nem a matek különórával terhelték túl. Egyúttal cáfolta, hogy a túlterheltségre panaszkodó diákoknak csak simán nincs kedvük tanulni: azt mondta, hogy ez nem így van. Ezzel valóban nem lehet vitába szállni. Azt azért reméljük, hogy ha sportolni és zenélni nem is, újságot főszerkeszteni azért lesz ideje ennek a hős fiúnak!
A függetlenséget erősíti a szerkesztőségben a NOlimpia kampányba becsatlakozott, momentumos ifi, Gáspár Zalán is, aki az apukájával tüntetésekre járt, meg Fodor Gábornak plakátolt. Mészöly Marcell eközben az OSF-pénzből működő Hintalovon Alapítványnál kapta meg az ideológiai kiképzést még gyermekjogi követként.
Miért szégyellik Soros Györgyöt?
Aranyos kísérlet, és nem is lenne ezzel semmi gond, hiszen miért ne lehetne gyakorlóhomokozójuk az újságírói babérokra törő baloldali diákoknak. A függetlenség az, ami nem stimmel itt. Ha Soros Gyuri bácsi egy jóravaló, kedves, őszinte filantróp, akkor miért szégyellik vajon? Miért nem lehet elismerni, hogy igen, ez az ő univerzuma, ő pénzeli, az aktivistái pedig pénzért dolgoznak neki, mert hisznek abban, amit a világból csinálni akar?
A baloldalról idült orbánozás hallatszik, egy évtizede mindenről Orbán Viktor tehet, de nem szokás letagadni a miniszterelnök befolyását és felelősségét a dolgok menetében. Sőt, ő maga szokta ezt gyakran emlegetni. Sorosnak viszont állítólag semmi köze semmihez. Befolyása is csak akkor van, amikor díjat kap, mint az egyetlen ember, aki saját külpolitikával bír, de az előtte meg az utána lévő napon is csak egy jóhiszemű filantróp, aki nem avatkozik bele semmibe. És hálózata is csak akkor van, amikor videoüzenetet küld az RTL Klubon, amelyben elmondja, hogy félti a kormánytól az embereit. Az ő embereit. Ezek szerint vannak neki ilyenjei. De az előtte és az utána lévő napon is csak egy jóhiszemű filantróp, egy ártatlan öreg bácsi, akinek nincs semmiféle hálózata.
Frissítés:
Cikkünk megjelenése után kaptuk az észrevételt a Független Diákparlamenttől, miszerint a Millenna szerkesztői ugyan a momentumos Gáspár Zalán kivételével mindannyian a szervezet volt tagjai, de most már nem azok, így pontatlan a sugalmazás, hogy ez a szervezet készítené az újságot. Az elmúlt pár évben vagy hónapban, amióta az illető személyek már nem tagok a szervezetben, bizonyára teljesen megváltoztak, már semmi közük hozzá, és a Millenna meg a Független Diákparlament közlései, céljai közti azonosság is csupán a véletlen műve lehet.
Ugyancsak megtudtuk, hogy a Független Diákparlamentnél belátták, mennyire értelmetlen diákképviseletet mímelni meg évente választásosat játszani, miközben nemhogy alig érdekli a diákságot ez az egész, hanem több esetben még kellő számú jelöltet sem tudtak felállítani az ún. parlamentjükhöz. Ezért ahogy az utolsó magyarországi kommunista parlament lényegében átvedlett MSZP-vé, a Független Diákparlament is átalakult Alternatív Diákközpontú Oktatásért Mozgalommá.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS