Legalább az év végéig fennmaradhat a migrációs nyomás – erről beszélt Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Kifejtette: van egy minimum 4 milliós migránstömeg, amely évek óta Törökországban “létezik”. Közülük mintegy 140 ezren regisztráltak, hogy szeretnének továbbmenni. Recep Tayyip Erdogan török elnök határozott feltétele, hogy a migránsok feltartóztatására egy hatmilliárd eurós összeget kapjon az Európai Uniótól.
A szír hadszíntéren történtek nyomán a szíriai konfliktus “legnyugatibb hadszíntere” lett a török-görög határ
– mondta a kutató, aki szerint ez legalább egész évre állandó migránstömeget jelent, amely előbb vagy utóbb megjelenik Görögországban és a balkáni útvonalon. Speidl Bianka szerint a migrációs helyzet fennmaradásában komoly szerepük van a – sokszor iszlamista kötődésű – embercsempész-hálózatoknak, továbbá az NGO-knak, amelyek az egész Nyugat-Balkánt behálózzák. Felhívta a figyelmet, hogy ezek az NGO-k – amelyek tevékenységüket humanitáriusnak próbálják feltüntetni – évente körülbelül két és fél milliárd eurót kapnak Brüsszeltől. Ugyanis – mint elmondta – az uniós nyugat-balkáni migrációs alap 97 százalékát ezek a szervezetek kapják.
Tehát Brüsszel míg 11,3 milliárd euróval támogatta csak 2014 és 2017 között ezeket a szervezeteket, addig a török elnök kérését nem teljesítette
– összegezte a kutató.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna
Facebook
Twitter
YouTube
RSS