A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elrendelte budapesti és vidéki zsinagógáik bezárását a koronavírus-fertőzés miatt. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, esküvők is elmaradnak. A Magyar Zsidó Múzeumot és Levéltárat is bezárják. A Dohány utcai zsinagógát a turisták sem látogathatják. Az intézkedés a pénteki kapuzárás után visszavonásig érvényes.
A szervezet honlapján olvasható közlemény szerint a Mazsihisz úgynevezett krízismenedzsment-csoportja döntött így. A zsinagógák bezárása pénteken lép életbe és visszavonásig érvényes. Ennek következtében a közösségi istentiszteletek, esküvők, bár micvák és bát micvák, és egyéb, a zsinagógákban tervezett rendezvények elmaradnak. Elrendelték továbbá a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár bezárását. A Dohány utcai zsinagógát turisták sem látogathatják. Az intézkedés a pénteki kapuzárás után visszavonásig érvényes. A döntéseket a krízismenedzsment-csoport a Mazsihisz, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) és a rabbikar vezetésének egyetértésével hozta meg. Kitértek arra: a szövetséghez tartozó közösségeknek elrendelték, hogy az idei széderestéket ne tartsák meg, a rabbikar pedig felhívta a hívek figyelmét arra, hogy “semmiféle halachikus előírás sem írhatja felül az élet megóvásának és az egészség megőrzésének parancsát”. Hozzátették: folyamatosan figyelemmel kísérik a kormány intézkedéseit, ezek ismeretében várhatók további döntéseik. Úgy fogalmaztak: “a Mazsihisz és a BZSH vezetése, valamint a krízismenedzsment-csoport kéri közösségünk tagjainak megértését és együttműködését annak érdekében, hogy közös erőfeszítéssel és összefogással minimálisra csökkenthessük az esetleges járvány kitörése esetén várható veszélyeket”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS