A Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint most a koronavírus-járvány megfékezése a fő feladat, ezért az Emberi Erőforrások Minisztériumával megkezdett sztrájktárgyalásokat határozatlan időre felfüggesztik.
Az érdekvédelmi tömörülések szerdai, az MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint bár az oktatásban dolgozók helyzete az elmúlt években sok szempontból és elfogadhatatlan módon a mélypontjára jutott, a két pedagógus-szakszervezet most mégis arra koncentrál, hogy közreműködjön a koronavírus-járvány terjedésének lassításában, ezért is állt ki az elmúlt napokban határozottan az oktatási intézmények mielőbbi bezárása mellett. Kiemelték: a pedagógusok minden tudásukat arra használják, hogy működtessék az oktatásban elrendelt új munkarendet. A tanárok kreativitását mutatja, hogy a közösségi oldalakon egymást segítő csoportok alakulnak, módszereket osztanak meg, hiszen egyik napról a másikra kell felkészülniük a digitális oktatásra. A társadalom is összefogott: digitális eszközöket ajánlanak fel cégek, mások tudásukat kamatoztatnák az internetes oktatásban – írták. A PSZ és a PDSZ egyaránt azt reméli, a kormány számára ebben a helyzetben ismét egyértelművé válik, hogy a pedagógusok, az őket képviselő szakszervezetek a társadalom, a gyermekek jövője iránt érzett felelősségből emelték fel eddig is hangjukat.
Hivatásszeretetük és felelősségtudatuk megkérdőjelezhetetlen
– írták. A két szakszervezet bízik abban is, hogy a koronavírus elleni közös és sikeresen megvívott küzdelem után a közszolgálat egésze, ezen belül az oktatási dolgozók is megkapják végre a méltó erkölcsi és anyagi elismerést – olvasható közleményükben.
Forrás: MTI, fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS