Az amerikai kormány szankciót léptetett életbe öt iráni atomtudós ellen – jelentette be szerdán Mike Pompeo. Az amerikai külügyminiszter szerint az érintettek részt vett Irán 2004 előtti atomfegyver-programjában, és jelenleg is a rezsim szolgálatában állnak. Az atomfegyver kifejlesztését célzó, úgynevezett Amad Tervet a perzsa állam 1989-ben kezdte el, de a bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerint 2003 végén leállította.
Mike Pompeo nyilatkozatában kiemelte, hogy Teherán a terv leállítása után megőrizte az Amad-korszak eredményeit és az abban részt vett atomtudósokat, közöttük az érintett öt embert. Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta: mivel Irán korábbi nukleáris tevékenységét illetően változatlanul sok a megválaszolatlan kérdés, az Egyesült Államok elvárja, hogy Teherán atomfegyver kifejlesztésére vonatkozó korábbi programjával kapcsolatos valamennyi tevékenységét teljes mértékben és tisztességesen feltárja.
Pompeo utalt arra is, hogy az IAEA jelenleg is vizsgálja, hogy Iránban egy eddig meg nem jelölt helyszínen uránt dúsítottak. Az amerikai külügyminiszter szerint a nukleáris részecskék jelenléte jelzi, hogy valószínűsíthetően be nem jelentett nukleáris tevékenység folyik az országban. Iránnak teljes átláthatóságot kell biztosítania az IAEA és a nemzetközi közösség felé – hangsúlyozta Pompeo.
Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Facebook
Twitter
YouTube
RSS