Egy kutatókból álló szakértői csoport olyan protokollt (DAMA, Document-Assess-Monitor-Act) dolgozott ki, amellyel azonosíthatók a potenciális új kórokozók, és lehetővé válik a proaktív fellépés a járványok kialakulása ellen – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
Mint az MTA csütörtöki közleménye fogalmaz, “a DAMA protokoll alkalmazásával a világon elsőként Magyarország veheti át a kezdeményezést az ismeretlen kórokozóktól”.
Az egyre súlyosbodó koronavírus-világjárvány bebizonyította azt, amire számos tudós figyelmeztetett: egy technológiafüggő, globalizált civilizációban, a klímaváltozás közepette nem elégséges, ha csak reagálunk a szemünk előtt kialakuló vészhelyzetekre. A DAMA protokollt kidolgozó csoport kiindulópontja, hogy a világ, amelyben ma élünk, egyre kedvezőbb körülményeket teremt a globális járványok kialakulására, és civilizációnk bonyolult szövete egyre érzékenyebb az ilyen nagy megrázkódtatásokra
– hívja fel a figyelmet az MTA a Szathmáry Eörssel, a csoport vezetőjével készített interjú összefoglalójában. Mint írják, szomorú irónia és a gondolatok tűpontos illusztrációja, hogy a néhány hónapja elkészült dokumentum példái között még nem szerepel az új koronavírus, és a most kialakult helyzet az elkerülendő szcenáriók között tűnik fel. Éppen ezért tanulságosnak tartják röviden összefoglalni, mit tudunk a jelenlegi koronavírus-járványról.
A kutatócsoport megállapításai szerint a vírus állatról – minden valószínűség szerint denevérről – “ugorhatott át” az emberre, az intenzív globális utasforgalommal a kórokozó meglehetősen gyorsan eljutott a világ minden tájára, és a hosszú ideig tünetmentes vagy enyhe tüneteket mutató hordozók miatt kevés esély volt arra, hogy a terjedést meggátló hatékony, de az emberi szabadságot nem végletesen korlátozó intézkedéseket hozzanak. Hozzáteszik, hogy egy viszonylag alacsony halálozási arányt mutató fertőzés is képes kimeríteni még a fejlett államok egészségügyi kapacitásait is, a hírekből és az előrejelzésekből pedig az is világos, hogy súlyos gazdasági következményekkel kell miatta számolni.
A kutatócsoport által levont következtetések között szerepel, hogy a vírusok és más potenciális kórokozók biológiai tulajdonságaiknak köszönhetően “ugrásra készen várják”, hogy emberi fertőzést okozzanak; az emberiség lélekszámának növekedésével és a természetes élőhelyek zsugorodásával az emberre veszélyes kórokozók felbukkanásához szükséges ember-állat találkozások száma nő; a globalizált világ ideális lehetőséget ad egy kórokozónak, hogy napok alatt kontinensnyi távolságokat küzdjön le; a világ legtávolabbi pontjait összekötő gazdasági kapcsolatok megszakadása beláthatatlan következményekhez, akár a civilizáció összeomlásához is vezethet. Az összegzésben a fentieken túl külön kiemelik a klímaváltozás kulcsfontosságú szerepét.
Ez a soha nem látott sebességű folyamat ugyanis nemcsak a mi életünket rendezi át, de a kórokozók és hordozóik számára is teljesen új kényszereket és lehetőségeket teremt. Ha az eddigiek a puskapor összetevői voltak, a klímaváltozás az, ami tökéletesen összekeveri őket, és utána valóban elég egy szikra a robbanáshoz
– áll az MTA közleményében.
Belaktuk a világot, jócskán markoltunk a természet erőforrásaiból, és előrerohantunk a technológiai fejlődésben – eközben pedig nem fordítottunk elegendő figyelmet és erőforrást annak a természeti világnak a megértésére, amely körülvesz bennünket
– figyelmeztetnek a kutatók.
Az Ökológiai Kutatóközpont (MTA Kiváló Kutatóhely) szakemberei által kidolgozott protokoll a lehetséges fenyegetések feltérképezésével és a hozzájuk igazított cselekvési tervekkel próbálja elejét venni a fent említett szikra fellobbanásának. A protokoll a DAMA névre hallgat, amely a “Document-Assess-Monitor-Act”, vagyis a “dokumentáció-értékelés-monitoring-cselekvés” rövidítése.
A protokoll alapján az első feladat felkutatni a potenciálisan veszélyes kórokozókat és hordozóikat (“dokumentáció”). Az alapos dokumentáció a kutatók várakozásai szerint rengeteg ismert és korábban ismeretlen potenciális kórokozót mutat majd ki. A következő lépésben értékelni kell ezek veszélyességét (“értékelés”). Miután az előző két pontban azonosították a potenciálisan veszélyes kórokozók körét, folyamatos mintavételezéssel és globális előfordulási adatbázisok figyelésével meg lehet becsülni, hogy melyikük kezd aggasztó terjeszkedésbe (“monitoring”). Az előző három lépésben gyűjtött adatok ráirányítják a figyelmet a valós veszélyt jelentő kórokozókra, és a beavatkozás lehetőségeit is feltárják. Az utolsó pontban a főszerep a kommunikációé: megfelelő formában közvetíteni kell az információkat a szakhatóságok és a társadalom felé, hogy valóban meg is történjenek a szükséges beavatkozások (“cselekvés”).
A protokollt összeállító kutatók szerint Magyarország képes egy, a DAMA-n alapuló rendszer elindítására és működtetésére. A részletes munkaanyagot az MTA megküldte a kormánynak – áll az összegzésben, amelynek további részletei az Akadémia honlapján (www.mta.hu) olvashatók.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Filip Singer
Facebook
Twitter
YouTube
RSS