A spanyol kormány elrendelte az összes szálloda bezárását az országban az új típusú koronavírus okozta járvány miatt – idézték hírügynökségek a kabinet által kiadott rendeletet péntekre virradóra.
A hét végén bevezetett szükségállapottal összhangban szállodák, vendégházak, kempingek és másfajta szálláshelyek nem fogadhatnak turistákat. A hatóságok legfeljebb egy hetet adtak nekik a bezárásra; mindössze a biztonsági és karbantartást végző személyzet maradhat. Csak olyasfajta kereskedelmi szálláshelyekre nem vonatkozik az intézkedés, ahol huzamosabb ideig vagy állandó jelleggel tartózkodnak vendégek, de ott biztosítani kell számukra a megfelelő védelmet és elszigeteltséget. Az intézkedés mintegy 12,5 ezer szállodát érint országszerte. Tavaly 343 millió volt a spanyol kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma. A koronavírus miatt azonban az elmúlt hetekben jelentősen megcsappant az idegenforgalom a világ negyedik, a járvány által leginkább sújtott államában, amely Európában másodikként Olaszországot követi a fertőzésnek való kitettségben.
Az első beteget január 31-én azonosították, és csütörtök estére – nem egészen két hónap leforgása alatt – 18 ezerre nőtt a koronavírus fertőzöttjeinek száma. Több, mint 830-an haltak bele a kórba. Az országban szombaton vezettek be a lakosok szabad mozgását is korlátozó szükségállapotot 15 napra, de az intézkedés meghosszabbítható. Az állam egész területén felfüggesztették az oktatást az óvodától az egyetemig, minden sport- és kulturális rendezvény megtartását befagyasztották, továbbá elrendelték a vendéglátóhelyek bezárását is. Spanyolország kedden zárta le a szárazföldi határait, megakadályozandó a koronavírus terjedését.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS