Péntek délelőttre újabb 149 ember vesztette életét Iránban az új koronavírus-járvány következtében, ezzel 1433-ra emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma – jelentette be az iráni egészségügyi minisztérium.
Az utóbbi egy napban újabb 1237 koronavírus-fertőzést észleltek, a fertőzöttek száma 19 644-re növekedett. A perzsa újév alkalmából elmondott beszédjükben az iráni vezetők ettől függetlenül kifejezetten optimista hangnemben nyilatkoztak, és fogadkoztak: az ország le fogja győzni a koronavírust, amely a Közel-Keleten éppen Iránt érinti a legsúlyosabban. Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője azt mondta: az új év az “ugrások éve” lesz az iráni gazdaságban. Haszan Róháni elnök ugyancsak gazdasági fejlődést ígért, és leszögezte: kemény munkával és együttműködéssel hamarosan maguk mögött tudhatják az új koronavírust. Róháni védelmébe vette kormányát a járvánnyal kapcsolatos intézkedések kapcsán. A teheráni hatóságokat számos bírálat érte amiatt, hogy eleinte túl lassan reagáltak, sőt, akár el is tussolhatták az első eseteket, mielőtt a vírus rohamosan terjedni kezdett az országban. Az államfő biztosította az embereket arról, hogy a következő évben az egészségügyre kiemelt figyelmet fognak fordítani, és az országnak vannak készletei az alapvető felszerelésekből.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS