Megjelentek a koronavírus-járvány elleni védekezéssel összefüggő, a családtámogatások meghosszabbításáról szóló rendeletek a Magyar Közlöny legfrissebb számában. Meghosszabbodik a gyermek gondozására, nevelésére nyújtott egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokra való jogosultság. A kormány felfüggesztette a végrehajtásokat és kilakoltatásokat is a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idejére, helyszíni eljárás, hagyományos árverés sem tartható.
Az erre vonatkozó rendelet módosítása szerint, a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbodik a gyermek gondozására, nevelésére nyújtott – kormányrendeletben meghatározott – egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokra való jogosultság. A keddtől hatályos rendelkezés szerint, meghosszabbodik a jogosultság a gyermekgondozási díjra (gyed), a gyermekgondozást segítő ellátásra (gyes), és a gyermeknevelési támogatásra (gyet) a veszélyhelyzet végéig.
Megszűnhet viszont a nagyszülői gyedre jogosultság, ha a gyermek szülei visszavonják erről szóló nyilatkozatukat, valamint a gyesre jogosultság, ha a szülők írásos nyilatkozatban lemondanak róla. A nagyszülői gyed esetében a veszélyhelyzet alatt nem kell vizsgálni, hogy a nagyszülő a gyermeket a saját háztartásában neveli, gondozza-e – olvasható a közlönyben.
A kormány felfüggesztette a végrehajtásokat és kilakoltatásokat a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet idejére. Az eljárások a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon folytatódnak. A Magyar Közlönyben hétfőn kihirdetett kormányrendelet szerint, a veszélyhelyzet ideje alatt nem kerülhet sor végrehajtói kézbesítésre, az iratokat postán, illetve elektronikus eszközzel, az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályok alapján kézbesítik.
A személyes ügyfélfogadást a végrehajtó a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig felfüggeszti, de addig is rendelkezésre áll elektronikus eszköz útján, illetve írásban a végrehajtói iroda bejáratánál elhelyezett zárt gyűjtőszekrénnyel. Egyedi végrehajtási ügyben felvilágosítás adható azonosításra, valamint a hang- és videókapcsolat folyamatos fenntartására alkalmas távközlési eszközzel.
A veszélyhelyzet megszűnéséig helyszíni eljárás, hagyományos árverés nem tartható. Ingatlan kiürítése iránt intézkedni is csak a veszélyhelyzet megszűnése után lehet majd ismét. Ha a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. nap november 15.-e és április 30.-a közé esik, akkor csak az április 30.-a utáni 15. napon lehet ezt elkezdeni. A végrehajtó az adós lakóingatlanának árverezése, valamint a lefoglalt gépjármű forgalomból kivonása iránt is csak a veszélyhelyzet megszűnése után 15 nappal intézkedhet. A veszélyhelyzet ideje alatt gyermek átadására és elhelyezésére vonatkozó bírósági határozat, jóváhagyott egyezség esetén sem hajtható végre intézkedés olyan helyen, amely járványügyi intézkedés hatálya alatt áll.
A végrehajtási eljárás során nem sújtható rendbírsággal az, aki a járványügyi intézkedések miatt nem tudott eleget tenni kötelezettségének. A kormány rendelete értelmében hétfőtől szünetelnek az adóhatóság előtt folyamatban lévő végrehajtások, ugyancsak a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig.
Forrás: MTI/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS