Teljeskörű állampolgári jogokat ad Portugália az új típusú koronavírus-járvány idejére a migránsoknak és a menedékkérőknek – adta hírül kedden a CNN hírtelevízió internetes oldala, a portugál miniszteri tanács bejelentésére hivatkozva.
A pénteken bejelentett, június 30-ig érvényben lévő rendelkezés mindazokra a migránsokra és menedékkérőkre vonatkozik, akiknek az ügye elbírálás alatt áll a portugál bevándorlási hatóságoknál. A döntést azzal indokolták, hogy ezzel csökkenthető az egészségügyi kockázat mind a bevándorlási hatóságoknál, illetve a határokon szolgálatot teljesítők esetében, mind pedig a migránsoknál és menedékkérőknél. Portugáliában március 18-án 15 napig tartó szükségállapotot hirdettek ki. António Santos da Costa portugál miniszterelnök ezzel kapcsolatban újságíróknak leszögezte: a lépéssel nem a demokráciát függesztik fel.
Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök a Covid-19 elleni harcot valódi háborúnak nevezte, amely komoly kihívások elé állítja majd az ország társadalmát és gazdaságát. Az elnök méltatta a portugálok viselkedését, akik szerinte példamutatóan betartják az önkéntes karantént, egy “mindent megélt ország” polgáraihoz méltón. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedd délután Portugáliában 7443 regisztrált fertőzöttet tartanak számon. A koronavírus okozta betegségbe 140-en haltak bele, 43 ember pedig felgyógyult.
(MTI)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS