Emmanuel Macron francia államfő ígéretet tett arra, hogy a koronavírus-járvánnyal szemben jelenleg védőfelszereléssel és műszerhiánnyal küzdő francia egészségügyet hamarosan teljesen el tudják látni a hazai gyártók.
A köztársasági elnök a négy közül a legnagyobb francia maszkgyártó üzemében, a Kolmi-Hopennek a nyugat-franciaországi Saint-Barthélémy-d’Anjou-ban tett látogatásán kedden elmondta: április végére heti 15 millió maszkot fognak előállítani Franciaországban, míg a járvány megjelenése előtt 3,3 millió maszkra rúgott a négy francia üzem termelése. Azt is bejelentette, hogy négy nagyvállalat, az Air liquide, a Schneider Electric, a Valeo és a Peugeot egy konzorciumot hoz létre annak érdekében, hogy május közepéig 10 ezer lélegeztető-gépet gyártsanak, és felszereljenek velük valamennyi olyan francia kórházat, amelyek Covid-19 fertőzötteket lát el. Az állami egészségügyi szolgálatnak azonnali 4 milliárd eurós rendkívüli támogatást irányzott elő az államfő, amelyekből gyógyszereket, a lélegeztető-gépeket és a maszkokat finanszírozhatják.
Újrateremtjük a hazai és az európai szuverenitást” az egészségügy területén”
– hangsúlyozta Emmanuel Macron, elismerve, hogy Franciaország maszkellátása jelenleg a külföldi beszállítóktól függ. Arra is ígéretet tett, hogy Franciaország az év végére visszanyeri teljes függetlenségét az eszközgyártás területén.
A járvánnyal szembeni “felkészületlenséget” illetően a francia kormányzat felelősségét firtató kérdésre adott válaszában az államfő felelőtlennek nevezte azokat, akik most, “amikor még tart a háború” keresik a felelőseket, és egységre szólított fel. Ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy “eljön az ideje annak, amikor teljesen átláthatóan” mindenki felelősségét meg kell majd állapítani a járványkezelésében. A kormány honlapján hétfő este közzétett adatok szerint a 44 550 diagnosztizált fertőzött közül csaknem 21 ezret ápolnak kórházban, számuk vasárnap óta 1594-gyel emelkedett. Közülük 5056-an vannak intenzív osztályokon, ez 424-gyel több, mint az előző nap, a halottak száma pedig meghaladta a 3 ezret.
A francia kormány a következő 14 hét alatt több mint egymilliárd maszkot importál Kínából, amelyek hetente két nagyobb szállítmányban érkeznek és a lopások elkerülése végett rendőri biztosítással kerülnek el az elosztóhelyekre. A francia kormány számításai szerint az országnak hetente 40 millió maszkra van szüksége a járvány idején. A négy francia gyártó a járvány kezdete óta 24 órában gyártja a maszkokat, és heti 8 millióra emelte a termelést. A járvány egyik másik közéleti kérdése a lakosság tömeges tesztelése, s ennek érdekében az egészségügyi hatóságok a kapacitások fokozatos növelését ígérik: április közepére napi 50 ezer tesztelést terveznek. A kormány azt is hangoztatta, hogy a két héttel ezelőtt életbe léptetett kijárási korlátozások feloldása akkor kezdődhet meg, amikor az egészségügy képes lesz tömegesen tesztelni a franciákat.
Az oktatási minisztérium közben azt közölte, hogy a tanulók 5-8 százaléka “elveszett” a tanárok látóköréből, nem tudják őket elérni azért, hogy a távoktatás keretében folytatódjon számukra is az oktatás. Az általános karantén egyik másik következménye, hogy a párizsi Orly repülőtér határozatlan időre bezárt, mostantól kizárólag állami járatokat, egészségügyi szállítmányokat fogad, vagy kényszerleszállásokat engedélyez.
Franciaországban a járvány első gócpontja Elzász-Lotaringában Mulhouse városa volt, ahol hétfő este 3950-en voltak kórházban, közülük 844-en intenzív osztályokon. A régióból a hétvégén több mint 250 súlyos, de stabil állapotban lévő beteget szállítottak el repülővel, helikopterekkel és mentővonatokkal az ország más, kevésbé leterhelt régióiba, valamint németországi kórházakba, s azóta is folyamatosak az egészségügyi evakuálások. A francia gyógyszerügynökség közben arra figyelmezett, hogy a korponavírussal szemben jelenleg tesztelés alatt álló gyógyszerek súlyos mellékhatásokkal járhatnak. Az elmúlt napokban három olyan gyanús haláleset történt Covid-19 fertőzöttöknél, amelyeket szükségesnek tartanak a hatóságok kivizsgálni annak megállapítására, hogy az elhalálozás a kezelés miatt történt-e.
(MTI)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS