Hibás a BKK elképzelése a szombati menetrend bevezetéséről, mert az zsúfoltságot idéz elő és rontja a járványhelyzetet – erre hívja fel a figyelmet Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, valamint Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. A közösségi portálokon megjelent bejegyzéseikben hangsúlyozzák, jogos annak a sok tízezer embernek a felháborodása, akik, a társadalomért helytállnak a kórházakban, áruházakban, üzemekben, a közüzemeket biztosító munkahelyeken.
Sok tízezer ember háborodott fel ma reggel, amikor szembesült azzal, hogy a BKK szerdától a szombati menetrend szerint közlekedteti a járatait – írta Vitézy Dávid a Facebook-on. Mint kiemelte,
egy rendkívüli járványhelyzeti munkanapi menetrend helyett, talán lustaságból, talán nemtörődömségből, de egyszerűen megpróbálták a szombati menetrendeket ráhúzni a mostani helyzetre.
Kifejtette, emiatt éppen azok maradtak a buszokon és azok járnak dolgozni, akik műszakos munkarendben dolgoznak, azaz azok, akik a társadalomért helytállnak a kórházakban, áruházakban, üzemekben, a közüzemeket biztosító munkahelyeken.
A járványhelyzet és a tömeges megbetegedések küszöbén a még most is munkába járó emberek joggal várják el, hogy tarthassanak legalább 2 méter távolságot utastársaiktól. Ez azt jelenti, hogy egy buszon már az is zsúfolt érzetet kelt, ami máskor akár alig kihasznált terheltségnek tűnhet
-fogalmaz a szakértő. Vitézy szerint a BKK rossz döntést hozott a szombati menetrendek gondolkodás nélküli bevezetésével, inkább a Volánbusz példáját kellett volna követnie, amely a legritkább, de munkanapokra kitalált, máskor december végén a két ünnep között alkalmazott menetrendet vezette be.
Tisztelettel kérem a Fővárosi Önkormányzatot és a BKK-t, hogy korrigáljanak és a szombati menetrend helyett, sürgősen vezessenek be egy, a járványügyi veszélyhelyzethez igazodó rendkívüli munkanapi menetrendet, amely a hajnalban kényszerűen bejáró, kórházakban, áruházakban, gyárakban, közüzemi energiaellátást és az alapvető közszolgáltatásokat biztosító munkahelyeken, építőiparban dolgozó emberek számára lehetővé teszik a távolságtartást a járműveken és, amellyel a BKK nem járul hozzá a megbetegedések tömegessé válásához
-emeli ki Vitézy Dávid.
Fürjes Balázs Twitter-bejegyzésében emelte ki, megkérték Karácsony Gergelyt, intézkedjen, hogy ne szombati menetrenddel közlekedjen a BKK, mivel ez rontja a járványhelyzetet, hiszen lehetetlen a távolságtartás reggelente.
Forrás: twitter.com/facebook.com; Vezetőkép: Vitézy Dávid/Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS