Még nem alakult ki immunitás a koronavírus ellen, ezért van ilyen sok fertőzött a világon – közölte a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön, az M1 aktuális csatornán. Merkely Béla azt mondta, hogy a vírus elleni oltóanyag leghamarabb ősz végére várható, és azt először a legveszélyeztetettebbek, az idősek kapják meg.
A fertőzés elleni leghatékonyabb védekezés a Semmelweis Ignác tanácsolta kézmosás, amelyre a CNN és a Google is felhívta a figyelmet a napokban
– hangsúlyozta, hozzátéve: fontos a távolságtartási szabályok betartása is. Tudatta, hogy Magyarországon továbbra is az influenza dominál; a jelenlegi felső légúti megbetegedések csupán öt százalékát okozza koronavírus. Merkely Béla kiemelte, hogy a kormány döntései hamar érkeztek és nagyon hatékonyak voltak, Magyarország emiatt komoly helyzeti előnybe került, és az egyik legjobban teljesítő ország a vírus fékezésében.
Néhány dél-európai és nyugat-európai országban súlyosabb problémák vannak, és szűkebbek a járvány leküzdésének lehetőségei
– tette hozzá. A rektor ismertette, hogy a Semmelweis Egyetem konzorciumot hozott létre a koronavírus-fertőzésre kialakított immunválasz vizsgálatára, továbbá járványügyi vizsgálatokat végeznek, analizálják a diagnosztikus vizsgálatok eredményeit, és speciális szűrést végeznek arra vonatkozóan, hogy hány ember eshetett már át a fertőzésen.
Ez utóbbi azért fontos, mert ezek az adatok előrevetíthetik, milyen további lépésekre lesz szükség, vagy hogy mikor lehet engedni a szigorú távolságtartást eredményező szakpolitikai intézkedésekből
– magyarázta. Szerinte a népesség néhány százaléka már biztos átesett a fertőzésen; számuk jóval több lehet a kormányzati honlapon közölt adatoknál.
Forrás: MTI; Vezető kép: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS