Miközben a világ a koronavírussal küzd, Soros Györgyöt a járvány helyett továbbra is a migráció és a migránsok foglalkoztatják a leginkább. A milliárdos spekuláns a közelmúltban leporolta korábbi tervét, és a járvány miatt gazdasági válságba süllyedő Európa megmentésére ismét a migránsok betelepítését ajánlja. Az általa is pénzelt Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű agytröszt március közepi éves ülésén a brit Express.co.uk beszámolója szerint nyíltan beszélt erről. „Válságkezelési” csomagjának első pontja a „menekültválság” rendezése, ami Sorosnál természetesen a nyitott határokat és nyílt, multikulturális társadalmakat jelent. Bár a milliárdos nagyvonalúan késznek mutatkozott lemondani a kötelező betelepítési kvótákról, de az „Európa erőd” eszméjével való leszámolásra is felszólított. Érdemes egyébként megjegyezni: az fel sem merült, hogy a pandémia miatt elhalasszák a elemzőközpont ülését – írja a Tűzfalcsoport.
A portál információi szerint az európai uniós politikára komoly befolyással bíró ECFR-nek kereken a költségvetése egyharmadát biztosítja, ami 2017-ben közel két és negyedmillió fontra – tehát nagyjából félmilliárd forintra – rúgott. Az ECFR tagjai között számos, a spekulánshoz hű liberális politikus található, akik rendszeresen bírálják a nemzetállamiságot képviselő vezetőket. Így közéjük tartozik például az osztrák Zöldpárt egykori társelnöke, Ulrike Lunacek, aki arról értekezett a kétharmaddal újrázó Fidesz-KDNP 2014-es győzelme után, hogy a kormányzat Magyarországon „sötét, Európa-ellenes nemzeti populizmust” betonoz be. Az egykori olasz miniszterelnök, Romano Prodi pedig azt hangoztatta, hogy Európának két nagy ellensége Marine Le Pen és Donald Trump, akikhez szerinte Orbán Viktor idomulni akar. A tavaly május elsején a Momentummal parádézó Emma Bonino, az abortuszpártiságáról ismert egykori olasz külügyminiszter szintén tagja az ECFR-nek; ő jelenleg a balliberális Radikális Itáliaiak nevű csoport vezetője, és a Soros-egyetemet a joggal való visszaélésben megakadályozni hivatott magyar felsőoktatási törvény egyik legélesebb kritikusa. Az ECFR legismertebb magyar tagjai pedig Bajnai Gordon, az egykori „független szakértői kormány” miniszterelnöke, aki az Együtt nevű – és azóta megszűnt – liberális formációval tűnt fel 2013-2014-ben, és Ficsor Ádám – aki a DK aggályos adathasználatában érintett cégek egyikének alapítója –, Gyurcsány Ferenc titkosszolgálatokat irányító államtitkára volt – áll a Tűzfalcsoport összefoglalójában.
A Tűzfalcsoport arról is beszámol írásában, hogy a vírus miatti veszélyhelyzet kihirdetése után alig egy héttel az Amnesty International rukkolt elő egy kiadvánnyal, amelyben azt fejtegették, hogy szerintük emberi jogi szempontból aggályosak a kabinet járványügyi intézkedései, valamint a bevezetett utazási korlátozások és tilalmak. A karanténról pedig azt írták, hogy önkényes fogvatartásnak is minősülhet. Fokozottabb védelmet követeltek „a migráns munkavállalók” és a „státus nélküli (irreguláris) bevándorlók” számára, ahogyan azt is fontos kérdésnek tartották, hogy a nők mellett a nem-bináris identitású személyek is külön gondoskodásban és támogatásban részesüljenek.
Forrás: Tűzfalcsoport
Facebook
Twitter
YouTube
RSS