Életbe léptek hétfőn Ukrajnában azok az új korlátozó intézkedések, amelyeket a kormány a múlt héten rendelt el, a szigorítások értelmében egyebek mellett tilos mostantól arcmaszk és személyes iratok nélkül nyilvános helyen, illetve közterületen tartózkodni.
Ezenfelül kötelezővé tette a kormány a hatvan évesnél idősebbek önelszigetelését. Ők csak két kilométeres körzeten belül mehetnek ki otthonukból, és csakis élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, illetve napi legfeljebb kétszeri háziállat-sétáltatás céljából. A közterületeken legfeljebb kettesével járkálhatnak az emberek. Tiltott lett a szabadtéri sportlétesítmények, játszóterek, parkok és vízparti területek látogatása is. Háziállatokat mostantól egyszerre csak egy ember sétáltathat. Ukrajnában hétfőre egy nap alatt hat új esettel, 38-ra emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 68-cal 1319-re. A betegségből eddig 28-an gyógyultak fel az országban.
Kárpátalja megyében meghalt az első beteg, egy nő, aki súlyos állapotban, lélegeztetőgépen volt – közölte a megyei kormányzóság sajtóosztálya, hozzátéve, hogy jelenleg 35 igazolt fertőzöttet tartanak számon a megyében, közülük kettő állapota súlyos. Ungváron egy 28 éves segédlelkész is megfertőződött egész családjával – feleségével, szüleivel és féléves kisgyermekével – együtt. Neje és a csecsemő kivételével valamennyien kórházba kerültek – hozta nyilvánosságra az ungvári városi tanács. Belehalt a Covid-19 betegség szövődményeibe hétfőn egy 57 éves pap is a nyugat-ukrajnai Ternopil megyében.
A hétvégén Umanban egy amerikai állampolgárságú haszid zsidó zarándok halt bele a betegségbe: mostanra kiderült, hogy felesége és két gyermeke is fertőzött – tájékoztatott a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében lévő város polgármestere. A Krím félszigeten április végéig meghosszabbították a karantént, vasárnapi adatok alapján eddig 20 koronavírusos fertőzöttet regisztráltak a félszigeten – írta az RBK hírportál. Lakásaikat az ottlakók csak munkavégzés, élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás, háziállat-sétáltatás céljából, illetve sürgős orvosi segítségnyújtás szüksége esetén hagyhatják el. Ukrajna már 53. helyen áll azon országok között, ahol a koronavírust kimutatták a Johns Hopkins egyetem statisztikája szerint – hozta nyilvánosságra hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportál. Viktor Ljasko ukrán egészségügyiminiszter-helyettes, országos tisztifőorvos hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy az igazolt fertőzések számának átlagos napi növekedése Ukrajnában az elmúlt 12 napban 27 százalékos volt, az elmúlt napban pedig 7 százalékos.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS