A koronavírus-járvány miatt a kormány által hétfőtől bevezetett teljeskörű ingyenes parkolást a kerületi polgármesterek nem támogatták, és a díjmentesség hatására a közösségi közlekedés kihasználtsága nem csökkent, viszont az elmúlt hetekhez képest érdemben nőtt a közúti forgalom Budapesten – írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A főpolgármester kiemelte: azt ígérte a fővárosiaknak, hogy a rendkívüli helyzetben is csak olyan döntést hoz, amely többséget kapna a Fővárosi Közgyűlésben, vagyis a polgármesterek többsége támogatja.
Nos, a teljes körű ingyenes parkolást a polgármesterek nem támogatták, méghozzá jó okból
– írta Karácsony Gergely.
A főpolgármester erre Belváros-Lipótváros Fidesz-KDNP-s polgármesterének nyilatkozatát idézte, amely szerint Szentgyörgyvölgyi Péter arról beszélt: nem tehetnek olyan szakmai javaslatot, amely veszélyezteti a kerületben élők parkolását a lakóhelyüknél, és nagyobb forgalmat okoz. Ez ugyanis szerinte elősegítheti a koronavírus terjedését, tehát ellentmond az Operatív Törzs azon állásfoglalásának, amely a lakhely elhagyásának korlátozására hívja fel a figyelmet. Vagyis a járvány nem tud változtatni azon a tényen, hogy a belső kerületekben nagyjából kétszer annyi az autó, mint a parkolóhely – írta Karácsony Gergely, hozzátéve, “és ezen a miniszterelnök sem változtatott”.
A bejegyzése szerint a közlekedési adatok alapján az látszik, hogy jelentős részben olyanok ültek autóba, akik eddig otthon maradtak. Továbbá a közterület-felügyelők jelentései szerint, a szabálytalan parkolások száma visszaállt egy átlagos hétköznapnak megfelelő szintre, több esetben a közlekedést akadályozó parkolás miatt kellett intézkedni. Karácsony Gergely közölte, a kórházak környékén, ahol ez indokolt az egészségügyi dolgozóknak parkolóhelyeket jelölnek ki, hogy ott ne fogyjanak el a helyek.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS