Az ellenzéki összeborulás által vezetett borsodi megyeszékhelyen már egy sor népszerűtlen intézkedést bevezettek rögtön az önkormányzati választások után. Szétverték például a tömegközlekedést, és a koronavírus-járvány sem szabott gátat a járatok folyamatos megnyirbálásának, így tömött buszok és villamosok szállítják a munkába igyekvőket. Az utasok között gyakran nemhogy másfél méter, hanem még harminc centiméter távolság sincsen.
A várost irányító szivárványkoalíció tagjai saját tiszteletdíjukat megemelték ugyan és a haveroknak is rekordszámú fizetett bizottsági helyet osztottak ki, erre leltek forrást, de az embereket érintő területeken igen szűkmarkúnak bizonyultak, megszorító intézkedéseket hoztak, arra hivatkozva, hogy üres kasszát örököltek. A Miskolc Holdingnál csoportos létszámleépítésbe kezdtek, tisztogatásaik során egyszerű szellemi és fizikai dolgozók tömegét tették utcára még a koronavírus okozta válság előtt. A tömegközlekedést is szétverték, ennek eredményeként a veszélyhelyzetben is tömeg van a miskolci buszokon.
Miskolcon európai viszonylatban is korszerű, modern, utasközpontú tömegközlekedés volt egészen a helyhatósági választásokig. Amint átvette a várost a szivárványkoalíció, csökkentették a járatok számát, sőt, több járatot meg is szüntettek. A koronavírus okozta veszélyhelyzet sem hatotta meg a Miskolc élén álló „Velünk a város” nevű, jobbikos és baloldali politikusokból álló álcivil képződmény tagjait. A járványügyi vészhelyzetben is tovább karcsúsították a szolgáltatást, így a miskolci gyárak és nagyüzemek dolgozói zsúfolásig megtelt buszokon ingáznak munkahelyük és otthonuk között.
Bebizonyosodott, hogy ismét hibás döntést hozott a városvezetés. Hering-effektus észlelhető műszakváltások idején a helyi buszokon és villamosokon. Közlemények és hangzatos szóvirágok helyett azonnal cselekedni kell, abszurd és felháborító, hogy a városvezetés veszélybe sodorja a munkába igyekvő embereket. Jól működő tömegközlekedéssel vette át a várost ősszel a szivárványkoalíció, a vállalatnál minden feltétel adott ahhoz, hogy megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtsanak
– hangsúlyozta portálunknak Alakszai Zoltán, a Fidesz-KDNP helyi frakciójának vezetője.
Rengeteg járaton állóhely is alig akad, az utasoknak esélyük sincs arra, hogy egymástól legalább másfél méteres távolságot tartsanak, jó esetben néhány tíz centiméter van egy-egy ember között. Az olvasónktól kapott felvételek kikerültek több helyi fórumra is a közösségi oldalakon. Hatalmas felháborodást váltott ki a kérdés, így a városvezetés már több közleményt is kiadott, amelyekben ígéretet tesznek arra, hogy összehangolják az igényekkel a menetrendet és több járatot biztosítanak a neuralgikus pontoknak számító vonalakon, ám telnek-múlnak a napok és továbbra is zsúfolt villamosok és buszok szállítják munkába azokat, akik foggal-körömmel igyekeznek megőrizni állásukat és kénytelenek igénybe venni a miskolci közlekedési vállalat szolgáltatásait.
Fotók: magánarchívum
Facebook
Twitter
YouTube
RSS