A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) 25 millió forintnyi adományt gyűjtött az állami idősotthonok lakóinak; 11 ezer ember összesen több, mint 60 tonna gyümölcsöt kap húsvéti csomagként – közölte Heizler Norbert országos koordinátor csütörtökön, Alsónémediben, újságírókkal.
Elmondta, hogy az adományul szolgáló citromot, narancsot és almát a CBA Logisztikai Központ segítségével szerezték be. Hozzátette: a befolyt 25 millió forintból vásároltak 15 171 kilogramm almát, 36 487 kilogramm narancsot és 10 937 kilogramm citromot, amit 18 megye 7678 időséhez és 3639 idősellátó dolgozójához juttatnak el. A szállítás a múlt héten kezdődött, és a Magyar Honvédség is segít az adományok célba juttatásában. Heizler Norbert kitért arra, hogy az adományokat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségeihez juttatták el; a főigazgatóság munkatársai a helyi intézményeik között osztják szét. Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója elmondta: a cég a gyümölcsöket beszerzési áron adta, és segítettek erőforrásokat biztosítani ahhoz is, hogy a szállítmányok mielőbb célba juthassanak.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS