A Fidesz megdöbbentőnek tartja, hogy az egészségügyi járvány, a veszélyhelyzet idején az erzsébetvárosi lakosok támogatása helyett a polgármester legfontosabb és elsődleges dolga az legyen, hogy 29 millió forint + ÁFA díjazással kitömi a Demokratikus Koalíció ügyvédjét, Czeglédy Csabát, aki jelenleg is bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúsítottja egy többmilliárdos ügyben. Bajkai István, a Fidesz erzsébetvárosi választókerületi elnöke közleményében azt írta: Niedermüller Péter vonja vissza a vészhelyzet kihirdetése után, saját döntési jogkörében megkötött szerződést.
Közleményt adott ki a Fidesz erzsébetvárosi szervezete, amelyből kiderül, a Czeglédy ügyvédi iroda újabb zsíros megbízást kapott a Niedermüller Péter vezette testülettől. A VII. kerületi önkormányzat az első két szerződést november 5-én, rögtön Niedermüller Péter DK-s polgármester megbízólevelének átvétele után kötötte a Czeglédy Irodával, a mostani megbízás pedig kísértetiesen hasonló gyorsasággal köttetett, mint az első kettő. A mostani, nagy összegű szerződést 2020. március 18- án írták alá, Niedermüller Péter tehát az egészségügyi veszélyhelyzet kihirdetését követően, saját döntési jogkörében (amikor a polgármester sajátos helyzetből fakadóan a képviselőtestülettől és a bizottságtól függetlenül egy személyben hozhat döntést) intézkedett a DK barát ügyvéd újabb megbízásáról.
Felmerül a kérdés, hogy miért élveznek elsőbbséget Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvédjének szerződései más kerületi döntésekkel szemben és van-e összefüggés aközött, hogy a kormány a veszélyhelyzetre való tekintettel a pártok támogatását 50 százalékkal csökkentette? Jut-e Gyurcsány ügyvédjének pénzéből a Demokratikus Koalíciónak? Nem gondolja-e úgy Niedermüller Péter, hogy a kormányhoz hasonlóan először rendbe kellene tennie a kerület költségvetését annak érdekében, hogy megfeleljen a járvány elleni védekezés kiadásainak és, hogy támogatni tudja a nehéz helyzetben lévő kerületi lakosokat ahelyett, hogy pártemberek és pártmegbízottak részére adnak több tízmilliós megbízásokat
-írja Bajkai István a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. Hozzáteszi:
Felmerül a kérdés továbbá, hogy miért hallgat az ügyről az alpolgármestert is adó Momentum, miért vállalnak ebben is közösséget az országot egyszer már tönkretevő Gyurcsány pártjával.
Mindezek után az erzsébetvárosi Fidesz felszólítja a polgármestert, hogy minden forintot az erzsébetvárosi polgárok és a kerületi védekezés céljaira használjon fel, és vonja vissza Gyurcsány ügyvédjének a megbízását.
Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS