A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt alkotmánymódosítást kezdeményezett szerdán este arra vonatkozóan, hogy halasszák el két évvel a május 10-ére kiírt elnökválasztást az új koronavírus járványa miatt. Ezáltal Andrzej Duda elnök hivatali ideje az alkotmány szerint öt évről hétre nőne.
Csaknem két héttel ezelőtt Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke egy interjúban kijelentette: nincs alkotmányos lehetőség az elnökválasztás elhalasztására; a szavazás nem sokkal korábban javasolt, levélben történő lebonyolítása teljesen biztonságos az állampolgárok egészségére nézve.
Nem állnak fenn olyan körülmények, amelyek miatt indokolt lenne a választás elhalasztását lehetővé tevő szükségállapot kihirdetése
– tette hozzá. Abszurdnak nevezte azokat az ellenzéki felvetéseket, miszerint a PiS-nek “véres lesz a keze”, vagyis az emberek életét veszélyezteti, ha nem halasztják el a választást a járvány miatt. Azzal kapcsolatban, hogy az ellenzék a választást jövőre akarja halasztani, azt mondta: a járvány miatt világszerte, így Lengyelországban is súlyos gazdasági válság várható, amellyel egy év múlva feltehetőleg fájdalmas harcot kell vívni.
A PiS vetélytársai “ma valószínűleg nagyon alacsonynak találják esélyeiket, és azt gondolják, hogy jövőre ez megváltozik”
– jelentette ki. A helyzet egyéb lehetséges megoldásaként Kaczynski az alkotmány olyan módosítását említette, amely nem egy, hanem több évvel hosszabbítaná meg a jelenlegi államfő megbízatását.
A Reuters hírügynökség szerint nem lehet tudni, hogy a szerda este benyújtott alkotmánymódosítási javaslatot megszavazná-e a parlament. A kormánykoalíciónak abszolút többsége van a törvényhozásban, de nincs meg az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados aránya.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/PAP/Jakub Kaminski
Facebook
Twitter
YouTube
RSS