Összehangolt akcióban öt férfit és két nőt fogtak el a rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt szerdán, Pápán – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön, a police.hu oldalon.
A közlemény szerint december 16-án indult a nyomozás ismeretlen elkövető ellen, aki Győrben egy idős asszonyt hívott fel telefonon az unokájának kiadva magát, azzal, hogy balesetet szenvedett, ezért pénzre lenne szüksége. A nagymama ezután több, mint másfélmillió forintot adott át a lakásán megjelenő ismeretlennek. Néhány hét elteltével a csalók Pápán próbálkoztak egy másik idős embernél. A trükk ugyanaz volt, és a gyanútlan nagyszülőtől több millió forintot sikerült kicsalni. Februárban, két egymást követő napon kapuvári és balatonalmádi időseknek telefonáltak az ismeretlenek a már jól bevált történettel, és mindkét helyről nagyobb összegű készpénzt vittek magukkal. A nyomozás során a rendőrök felfigyeltek egy több emberből álló elkövetői körre, a futárokra, akiket a gyanú szerint külföldi hívószámú telefonokról irányítanak.
A bűncselekmények feltételezett elkövetőit és segítőiket szerdán öt pápai helyszínen, összehangolt akcióval fogták el a megyei főkapitányság, a győri, a kapuvári és a pápai kapitányság rendőrei. Mivel felmerült, hogy a hét ember egyikénél fegyver is lehet, két helyszínen a Terrorelhárítási Központ is részt vett az akcióban. Házkutatásokon a bűncselekményhez használt tárgyakat, iratokat és eszközöket, valamint készpénzt foglaltak le. A majdnem száz rendőr részvételével végrehajtott akcióban az öt férfit és két nőt előállították. Három férfit őrizetbe vettek és csalás bűntette miatt gyanúsítottként hallgattak ki, a többiek elszámoltatása még folyamatban van – áll a közleményben.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba
Facebook
Twitter
YouTube
RSS