A következő néhány hét meghatározó lesz Európa számára az új koronavírus-járvány elleni küzdelemben – jelentette ki csütörtöki internetes sajtótájékoztatóján Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális igazgatója.
Miközben Európában lassan megközelíti az egymilliót a hivatalosan kimutatott koronavírus-fertőzöttek száma, már pozitív jelek mutatkoznak a legsúlyosabban érintett országokban, közöttük Spanyolországban, Olaszországban, Németországban és Svájcban. Hans Kluge azonban hozzátette: nem szabad gyors győzelemre számítani, és továbbra is egy vihar közepén vagyunk.
Míg egyes helyeken már csökken az új fertőzések száma, más régiók még a koronavírus-válság tetőzése előtt állnak
– jegyezte meg a koppenhágai székhelyű szervezet vezetője. Kluge hangsúlyozta, hogy az egyes országok kormányainak, egészségügyi hatóságainak, illetve a WHO európai részlegének választ kell találniuk arra, hogy milyen mértékben és milyen feltételek mellett lehet biztonságosan és fokozatosan lazítani a járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseken. A szakember kijelentette: nem lesz mód arra, hogy gyorsan visszatérjünk a normál kerékvágásba.
Az új koronavírus okozta szövődmények Európában már több, mint kilencvenezer ember halálát okozták, ami azt jelenti, hogy a globális halálesetek több, mint hatvanöt százaléka a kontinensünkön történt – derült ki az AFP francia hírügynökség csütörtökön közzétett összesítéséből. Jelenleg Európát érinti a legsúlyosabban az új koronavírus okozta Covid-19 betegség: 90 180 fertőzött halt meg eddig a hivatalos adatok szerint. Világszerte 137 499 halálesetet tartanak nyilván. A legtöbb halálos áldozat Olaszországban (21 645) és Spanyolországban (19 130) van; ezeket az országokat követi Franciaország (17 167) és az Egyesült Királyság (12 868). Világszerte már kétmillió fölött jár a hivatalos koronavírusos esetek száma, ami valójában csak töredéke a valós fertőzések számának, mert számos országban csak a súlyos tüneteket mutató betegeken végzik el a fertőzést kimutató tesztet.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ritzau/Ida Guldbaek Arentsen
Facebook
Twitter
YouTube
RSS