Márciusban és áprilisban az idáig megkötött új szerződések volumene a vártnak csak mintegy 65-70 százalékát érhette el, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint az ágazatnak jelentős kormányzati vagy önkormányzati megrendelésekre van szüksége, mert ezek hiányában az építőipar megrendelési állománya zuhanásszerűen csökkenhet – közölte a szakszövetség pénteken az MTI-vel.
Az ÉVOSZ ezen a héten is áttekintette a koronavírus-járvány építőiparra gyakorolt hatásait; ezek alapján az ágazat teljesítőképességének megtartása érdekében fogalmazta meg javaslatait, amelyeket a kormányzatnak is eljuttattak. A szakszövetség szerint megrendelői oldalon az állam, az önkormányzatok és a lakosság részéről is megjelent az elbizonytalanodás; ezt támasztja alá, hogy a magasépítési rendelésállományban április elején éves összevetésben csaknem 20 százalékos, a mélyépítés (út-, vasútépítés, infrastruktúra) területén pedig már több, mint 25 százalékos visszaesést tapasztaltak.
A kormány javaslatcsomagjában szerepel egy “előrehozott” beruházási csomag, közlekedési-, infrastrukturális és szállodai építési, rekonstrukciós feladatok finanszírozására; az ÉVOSZ most azt kéri a kormánytól, hogy ezt a csomagot minél előbb indítsa el, nevezze meg az egyes intézményeket, ahol a fejlesztések szükségesek és írják ki a közbeszerzési ajánlatkérést, hogy az építőipari cégek le tudjanak szerződni. Az ÉVOSZ úgy látja, az ágazat másik problémája abból fakad, hogy tovább romlott a vállalkozások likviditási helyzete, részben, mert a kereskedelmi bankok óvatosabbá váltak, hosszabbodik a finanszírozási és a hitelkérelmek elbírálási ideje, részben pedig, mert főként az állami és önkormányzati megrendelésekre végzett munkáknál gyakori a befogadott számlák határidőn túli kifizetése. Ezért az ÉVOSZ szerint fel kell gyorsítani az Államkincstárból érkező számlakifizetéseket, ami viszont csak akkor lehetséges, ha ezt az igényt a kormány is felismeri és beépíti azt legújabb gazdaságvédelmi programjába. Ugyanakkor pozitívumként megjegyezték, hogy a kormány befogadta a szakszövetség egy másik, a cégek finanszírozási helyzetének javítására tett javaslatát, ennek köszönhetően pedig az állami, önkormányzati megrendelők részére végzett munkáknál 25 százalékról 50 százalékra nőtt a kifizethető előleg mértéke.
Hozzátették: január-április között az építőipari cégek 5-8 százalék közötti anyagár-emelkedést tapasztaltak. Az import termékeknél az árnövekedés a forint gyengülése miatt ennél is lényegesen magasabb volt. Az árfolyam változásából adódó többletköltségek azonban nem férnek bele a szerződésben vállalt árakba. Ezért az ÉVOSZ az állami, önkormányzati megrendeléseknél továbbra is azt javasolja, hogy a 2020. március 31. előtt kötött támogatási és vállalkozási szerződéseknél az import termékek költségét a beszerzésük időpontjában fennálló árfolyamon számolhassák el. Az ÉVOSZ mindezeken felül azt kérte a kormánytól, hogy a rozsdaövezetben felépülő új lakásoknál alkalmazható kedvezményes, 5 százalékos áfát minél előbb vezessék be, valamint, hogy jogszabályban határozzák meg egyértelműen, hogy mi számít rozsdaövezetnek.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS