Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az nhp hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn – közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére hétfőn. Az MNB április elején bejelentett újabb konstrukciójában a vállalatok számára 1500 milliárd forintnyi forrás nyílik meg, amely legfőbb célja a munkahelyek és a gazdaság verseny-képességének megtartása, illetve erősítése. A Budapest Bank közölte, hogy elkezdték az nhp hajrá közvetítését a vállalati ügyfeleknek, és kibővített kapacitásokkal, valamint például a távoli aláírás bevezetésével támogatják a zökkenőmentes ügyintézést.
Az nhp hajrá a legtöbb koronavírus járvány okozta kihívás leküzdésében szerephez juthat, hiszen beruházások finanszírozására, lízingre, forgóeszköz (szállító, készlet, vagy akár munkabér) finanszírozására, hitelkiváltásra és cégfelvásárlás finanszírozásra is fordítható. A bank az nhp-program 2013-as elindulásától kezdve több, mint 312 milliárd forintot helyezett ki. Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője a közleményben elmondta: ezzel párhuzamosan készülnek a gazdaságvédelmi programban várhatóan kihirdetésre kerülő további kamattámogatott hitel- és garanciatermékek bevezetésére.
A Takarékbank közölte: piaci súlyát meghaladó mértékben tervezi növelni vállalati hitelezését a következő hónapokban, a meglevő termékek mellett aktívan kínálja a piacon most megjelent és megjelenő valamennyi finanszírozási terméket. A banknál már az elmúlt napokban megugrott az érdeklődés a kamattámogatott és intézményi kezességgel fedezett standard termékek iránt. Beruházási hitelt legfeljebb 20 éves futamidővel, forgóeszközhitelt 3 évre vehetnek fel a vállalkozások, akik a kölcsönt akár európai uniós támogatás előfinanszírozására, hitelkiváltásra vagy cégvásárlásra is fordíthatják – írták. Kiemelik: a Takarékbank és a Budapest Bank közös konzorciumában működtetett MFB Pontok a világjárvány ellenére változatlanul aktívan szolgálják ki a támogatott források után érdeklődő vállalati ügyfeleket. A konzorcium arra számít, hogy a már folyósított 200 milliárd forint mellett, az idei évre tervezett 40 milliárd forint kiközvetítését a válság ellenére teljesítik.
A Gránit Bank azt közölte az MTI-vel, hogy hétfőtől számítógépen és mobilon is elérhető az nhp hajrá hitel igénylését gyorsító, a hiteligénylés teljes folyamatát online csatornán lebonyolító szolgáltatás. Ez a bank honlapjáról indítható és gyors előszűrésből, online adatbevitelből és digitális dokumentumfeltöltésből áll. A legújabb digitális fejlesztéssel így is segítik a koronavírus negatív gazdasági hatásainak mérséklését és a gazdaság válságot követő újraindítását – tette hozzá Hegedüs Éva,elnök-vezérigazgató.
Az MKB Bank, ahogyan eddig is, a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a kedvezményes finanszírozási lehetőségeket minél hamarabb ügyfelei részére is elérhetővé tegye. Az nhp hajrá konstrukció már április 20-tól igényelhető – tette hozzá Ginzer Ildikó, az MKB Bank Nyrt. üzleti vezérigazgató-helyettese.
Az OTP Bank arról tájékoztatott, hogy napokon belül elérhetővé teszik az nhp hajrá konstrukcióit. Szakértőik dolgoznak a programhoz kapcsolódó hiteltermékek előkészítésén, hogy az MNB előírásai mellett, az ügyfelek igényeinek is maximálisan megfeleljenek a konstrukciók. Ahogy eddigi termékeik esetében, az új konstrukciók igénylési feltételeit és kondícióit is átláthatóan, online hozzák nyilvánosságra – írták.
A Raiffeisen szintén fogadja már az érdeklődéseket, a részletszabályok tisztázása még folyamatban van, a konkrét szerződéskötések és a folyósítások rövid időn belül elindulhatnak – írták. Ahhoz, hogy minél szélesebb ügyfélkör számára elérhetővé tudják tenni a terméket, várják a Garancia krízis alapok részletszabályait, hogy minél előbb fedezetként bevonhatók legyenek az nhp hajrá ügyletek mögé – közölte a bank.
A CIB Banknál májusban lesz elérhető az új hitelkonstrukció. Addig is vállalati banki tanácsadóik és kkv-kapcsolattartóik előzetesen segítenek minden érdeklődőnek a termékfeltételek megértésében. A termék tájékoztatónak megfelelően az nhp hajrá 1 millió forinttól 20 milliárd forintig igényelhető, a maximálisan nyújtható hitelösszeget ügyletenként, a kérelem jóváhagyása során határozzák meg.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS