Kína 30 millió dollárt adományoz az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) az új koronavírus okozta világjárvány elleni küzdelem támogatására – közölte Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő csütörtökön, a Twitter-oldalán.
A szóvivő aláhúzta: az adománnyal a fejlődő országok egészségügyi ellátási rendszerét kívánják megsegíteni. Hua említést tett arról is, hogy Kína márciusban már 20 millió dollárt adományozott a WHO-nak.
Donald Trump amerikai elnök április 14-én bejelentette, hogy az Egyesült Államok felfüggeszti a WHO finanszírozását, mert szerinte az ENSZ szakosított szervezete nem megfelelően reagált a járványra. Azt állította, hogy az Egészségügyi Világszervezet elősegítette Kína félrevezető tájékoztatását a vírusról, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO vezetője pedig elfogult Peking iránt. Miután a múlt év végén a közép-kínai Vuhanban kitört járványt Kínában sikerült visszaszorítani, Peking a járvány által sújtott országok megsegítésével igyekezett helyreállítani az egészségügyi válsághelyzet kezelése kapcsán megingott nemzetközi megítélését. A nemzetközi sajtóban “maszkdiplomáciaként” emlegetett kampány keretében Kína védőmaszkokat és más egészségügyi felszereléseket adományoz bajba jutott országoknak, illetve megkönnyíti ezen árucikkek szállítását az érintett területekre. A segítségnyújtó akciókat azonban egyes megfigyelők kritikusan értelmezik, úgy vélekedve, hogy Peking a járvánnyal kapcsolatos félretájékoztatást kívánja ezzel az eszközzel feledtetni, hogy a nemzetközi közösség ne kérje számon Kínán a világjárvány kialakulását.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS