Véletlenszerű kiválasztás alapján kezdenek a lakosság tömeges tesztelésébe Észtországban, hogy kimutassák az új típusú koronavírus terjedését – közölte csütörtökön a Tartui Egyetem.
Az intézmény tájékoztatása szerint a nyolc hétig tartó vizsgálatban 16 ezer lakost ellenőriznek és kérdeznek majd ki a járvánnyal összefüggésben. Ruth Kalda, az egyetem család-egészségügyi és társadalmi egészségvédelmi intézetének professzora a Baltic News Service (BNS) hírügynökségnek elmondta, hogy a teszt révén felrajzolható lesz az észt társadalom egy kis modellje. A kapott eredményekből következtéseket lehet majd levonni arról, hogy mennyire terjedt el a koronavírus Észtországban. A kormány a hetente megkapott adatok alapján tájékozódhat a rendkívüli intézkedések hatásáról.
A tesztelési akció szervezésébe bevont Emor társadalomkutató cég hetente kétezer, véletlenszerűen kiválasztott embernek küld majd meghívót, hogy részt vegyen a felmérésben és a koronavírus-tesztben. A részvétel önkéntes. Amennyiben a kiválasztott személy részt kíván részt venni vizsgálatban, akkor öt napon belül vissza kell küldenie a kérdőívet, majd ezt követően meghívót kap arra, hogy a Tallinnban és további tucatnyi észtországi városban az e célra kijelölt helyszínen autójával megjelenjen. Az orrgaratból való mintavételt a jármű nyitott ablakán keresztül fogják elvégezni. A fogyatékossággal élőket, valamint azokat, akik nem tudnak eljutni a kijelölt vizsgálati pontra, magán egészségügyi cégek emberei a lakásukon keresik majd fel.
Észtországban a koronavírus-járvány azonosított fertőzöttjeinek száma csütörtökön 1592 volt. Egy nap alatt 33 új megbetegedést regisztráltak, szerdán hetet, kedden 17-et. A betegek közül eddig 45-en haltak meg. Március 13-a óta az észt kormány a pandémia miatt rendkívüli helyzetet hirdetett, amely május 1-jéig lesz érvényben. A hatóságok már előre jelezték, hogy meghosszabbítják a korlátozást.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS