Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a római kormány tervei szerint az új típusú koronavírus-járvány elvonulása után, amelynek részleteit a Corriere della Sera című napilap közölte pénteken.
A Covid-19 miatt bevezetett óvintézkedéseket fokozatosan, négy fázisban oldják fel: április 27-től négy egymást követő hétfőn újabb és újabb korlátozó intézkedéseken enyhítenek. Jövő hétfőn a mezőgazdaságot, erdészeteket és a hajóipart ellátó gépgyártás indul újra; ez lesz az első “nem létfontosságú” termelési ágazat, amely ismét munkába áll. Első, kis lépésről írt a Corriere della Sera, hangsúlyozva, hogy az üzemekben dolgozók egészségvédelmi feltételeinek biztosítása még egyeztetés alatt áll a szakszervezetekkel.
Május 4-től folytatódhatnak az építkezések, újraindulhat a textil- és divatipar. Visszatérnek a járvány miatt felfüggesztett lottósorsolások. Enyhítik a március 11-től érvényes kijárási korlátozásokat: az olaszoknak ellenőrzés esetén továbbra is indokolni kell mozgásukat, de szabadon elhagyhatják lakókörzetüket, amit eddig csak munkavégzés miatt tehettek meg. Ismét engedélyezett lesz a szabadidős szabadtéri sportolás a lakóhelytől távolabb is, vagyis az olaszok elmehetnek kocogni a lakásuktól távolabbi parkokba is, továbbra is két méteres távolságra egymástól.
Május 11-től felhúzzák redőnyeiket az üzletek, amelyeknek biztosítani kell a fertőtlenítést, valamint a vevők közti távolságtartást. A ruhaüzletekben fertőtleníteni kell a felpróbált ruhákat. Kivételt továbbra is a nagyobb vevőtömeget vonzó kereskedelmi központok és piacok képviselnek.
Május 18-tól megnyitják a fodrászatokat, presszókat, éttermeket: a vendégek a bárpulttól legalább egy méterre fogyaszthatnak, két éttermi asztal között két méteres távolságnak kell lennie, a pincéreknek kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű használata. Ha erre a dátumra a járványadatok megfelelően változnak, feloldhatják a tartományok közötti mozgási tilalmat is.
A szakértők a legutolsó fázist tartják a legérzékenyebbnek, mivel csak a ruha-, cipő és háztartási cikkeket áruló üzleteket számítva mintegy 115 ezer kereskedelmi egység készül újranyitni. Többségük 40 négyzetméter körüli, tehát szabályozni kell, egyszerre hány eladó és vevő tartózkodhat a bolthelységben. Szakszervezeti számítások szerint az ezekben korábban foglalkoztatott több, mint 313 ezer dolgozó fele veszítheti el állását.
A fázisok kidolgozását a római kormány egy 17 fős szakértői csapatra bízta, amelyet közgazdászok, egészségügyi szakemberek, szociológusok, pszichológusok alkotnak, a vállalatszabályozással foglalkozó Vittorio Colao topmenedzser vezetésével. Giuseppe Conte miniszterelnök szombatra ígérte az újraindulás pontos forgatókönyvének bejelentését. A tervek szerint az ütemezés eredményeit, vagyis a járvány alakulását két hetente felülvizsgálják. A járványtól mentes régiókban gyorsabban oldhatnák az óvintézkedéseket. Nem született még döntés az eddig többnyire távmunkában működtetett hivatalok újraindításáról. A mozikat, színházakat nem nyitják még újra, és a szórakozóhelyeket sem. A legnagyobb nehézséget a városi tömegközlekedés biztonságos megszervezése képviseli. Az oktatás csak szeptembertől kezdődik újra; a júniusi érettségi csak szóbeli vizsgából áll majd. Felmerült a kijárási korlátozás fenntartása a hetven felettiek esetében, ami több, mint 10 millió olaszt érintene. Ha a kijárási korlátozást hatvan évtől hagyják érvényben, ez további 7 millió személyre vonatkozik, akik még aktív munkavállalók. A hatvan és hetven év közöttiek halálozási átlaga majdnem tíz százalékos volt.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI/AP/Andrew Medichini
Facebook
Twitter
YouTube
RSS