Öt év szabadságvesztésre ítéltek kedden Vietnamban egy 24 éves férfit, amiért a kommunista rendszert bíráló megjegyzéseket tett közzé a Facebook közösségi portálon. Vietnamban a 96 milliós népesség fele használja az amerikai portált, amely a másként gondolkodók fóruma lett, miután minden független médiumot betiltottak.
Phan Cong Hait egyebek mellett azért ítélték el, mert üzeneteiben támogatásáról biztosította a bebörtönzött tüntetőket, valamint “államellenesnek” minősített írásokat tett közzé. Hétfőn egy 43 éves férfit, Chung Hoang Chuongot ítélték másfél év börtönre egy földvitára vonatkozó és a rendszer által “államellenesnek” ítélt Facebook-bejegyzései miatt. Emberi jogi szakértők a múlt héten a cenzúrával való cinkossággal vádolták meg a Facebookot, miután a közösségi portál megerősítette, hogy törölte a vietnami rendszer által “illegálisnak ítélt” bejegyzéseket. A jelenlegi kommunista kormány 2016-os hatalomra kerülése óta egyre több, a közösségi portálon jelen lévő ellenzékit vesznek őrizetbe és ítélnek el. Szakértők szerint a politikai foglyok tíz százaléka a Facebookon kifejtett tevékenysége miatt került a rács mögé. A koronavírus-világjárvány csak tovább rontott a helyzeten. Több, mint 650 Facebook-felhasználót állítottak már elő a vietnami hatóságok amiatt, mert bírálták, ahogyan a hanoi vezetés az egészségügyi válságot kezeli.
Forrás: MTI; Fotó: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS