Bár hivatalosan máig tagadják, a politikai pszichiátria egészen a rendszerváltásig, még a nyolcvanas években is működött Magyarországon. Máig nagyon keveset tudunk erről, mert az iratok nagy része eltűnt, megsemmisült, és a pszichiátriai szakma ma sem hajlandó szembenézni az igazsággal, azzal, hogy voltak sokan, akik a diktatúra parancsának megfelelve kínozták, kezelték az áldozatokat. Erről, és a ma is működő posztkommunista hálózatról is beszélt Mező Gábor, a PS főmunkatársa a Hetek hetilapnak, amely négyoldalas interjút jelentetett meg a kutatóval. Mező szerint a hálózat az összes fontos területen igyekezett átmenteni magát: a jogtól a hadseregen és a banki szférán keresztül a kultúra és média világáig.
Hétvégén jelent meg a Hirado.hu interjúja Mező Gáborral, a PS főmunkatársával, amelyben a rendszerváltozásról beszélgetett Szerencsés Dániel Mártonnal. Újságírónknak sűrű hete volt, a múlt heti Hetekben is megjelent vele egy négyoldalas interjú, amelyet Morvay Péter, a hetilap rovatvezetője készített.
A címe sokatmondó: A hálózatok ma is működnek.
Mező Gábor mesélt most bemutatott dokumentumfilmjükről (amelyet filmes barátja, Kerekes András rendezett), a Levelek a bolondokházából hátteréről is, amelynek főszereplője, Janikovszky Béla, az ÁVH ezredese a lipóti zárt osztályra záratta volt feleségét, K. Etelkát, miután elraboltatta tőle az ÁVH embereivel közös gyereküket.
Mező kiemelte, hogy a hivatalos állásponttal szemben (a pszichiátria ma is tagadja, titkolja a visszaéléseket) ez nem egyedi eset volt. Ezt egyébként a filmben is érintik, amely pár napig még biztosan megnézhető itt:
Begyógyszerezték, hogy úgy valljon, ahogy akarták?
„Magam is a konkrét történet kutatása során ismertem meg közelebbről a pszichiátria politikai célú felhasználásával – mondta a Hetek kérdésére a kutató. – Nemcsak egyes elszigetelt esetekről volt szó, a valóság ennél sokkal durvább. Az a magas rangú ÁVH-s orvos, Bálint István, aki beutalta a Lipótmezőre ÁVH-s tiszttársa, Janikovszky Béla feleségét, más ügyekben is használta ezt az eszközt. A Rajk-perben elítéltek például egy jugoszláv pszichológus nőt, Hribár Ljubicát, aki miután kiszabadult, 1956-ban a Petőfi Körben – pont október 23-án – elmondta, hogy őket ugyan rehabilitálták, de szégyenteljes, hogy azt a Bálintot is, aki őket megdolgozta. […]
Ő szakmabeliként pontosan le tudta írni a történteket. Az említett ötvenhatos beszédében elmondta, hogy belőle is bábot csináltak, Péter Gábor pontosan a szájába adta, mit kell vallania a tárgyaláson, amit szinte zombiként, élőhalottként szó szerint elmondott a bíróság előtt. A szöveget előre megírták. A pszichológusnő biztos volt benne, hogy ehhez különböző szereket is felhasználtak.”
Egészen a rendszerváltásig működött a politikai pszichiátria
Ma sem köztudott, hogy ezeket a módszereket egészen a rendszerváltásig használták. „Tény, hogy a politikai pszichiátria >túlélte< az ötvenes éveket, a filmünkben megszólal például Pákh Tibor, akit 1956 után ugyanilyen eszközökkel akartak megtörni a börtönben – mondta erről az újságíró. –
Az állambiztonság utasítására elektrosokk-kúráknak vetették alá, de voltak még ennél is durvább módszereik, ezeket itt nem is részletezném inkább.”
De miért nem tudunk erről? „Ön szisztematikusan dolgoz fel és publikál élettörténeteket levéltári és sajtóanyagokból. Hogy látja, a Kádár-korszakból visszatekintve az ötvenes évek már tényleg a hátunk mögött hagyott múlt volt, mint ahogyan azt például A tanú című film bemutatta?” – kérdezte Morvay Péter, mire Mező:
„Ez egyszerűen nem igaz.
A tanú című filmremek a tudatos propaganda része. Valójában nem húzhatunk ilyen éles határvonalat. A Kádár-rendszer egészen az utolsó időkig használt ilyen módszereket.
A nyolcvanas években egy édesanya harcolni kezdett a fia igazáért, aki egy téves kezelés miatt daganatos lett. Ezt úgy oldották meg, hogy bent tartották az asszonyt, és elektrosokk-kezelést kapott. A >kezelés< következtében a hölgy fél szemére megvakult.
Jellemzően vidéken még gyakrabban, még szabadabban alkalmazták ezeket az eszközöket. Begyűjtöttek például egy ellenzéki tanársegédet, aki röplapozott. Végül elmegyógyintézetbe került, a lakását is elvették. Annyira leépült, hogy teljesen tönkrement az élete. Pár éve egy riporter megtalálta az egyik szociális otthonban, már teljesen leépülve.
Sok ilyen eset volt, bár voltak érinthetetlenek is.”
Mindenhol külkeresek bukkannak elő
Mező Gábor (aki a politikai pszichiátriát a Nemzeti Emlékezet Bizottságának megbízásából kutatta, és ennek elkészült kézirata elvileg a kiadásra vár) a kommunista, posztkommunista hálózatok mai működéséről is hosszan beszélt. Ebből egy részlet: „A média és a politika mellett korábban egyáltalán nem vizsgálták a külkereskedők világát.
Borvendég Zsuzsanna kutatásai áttörték a hallgatás falát. Elképesztően fontos terület: szinte minden kutatásomban felbukkannak külkereskedők, sokszor csak a háttérben állnak a kapcsolataikkal, és a gyerekek futnak be szédületes karriert a médiában vagy éppen a kultúra világában.
Kevéssé köztudott, de a kommunista vezetők nagyon szívesen küldték külkeresnek a gyerekeket, mert ott tovább lehetett építeni a kapcsolatrendszereket és jó pénzt is lehetett keresni. Sokkal komolyabb szerepük volt a diktatúrában és a hatalom átmentésében is, mint sok más csoportnak. De a hálózat az összes fontos területen igyekezett átmenteni magát: a jogtól a hadseregen és a banki szférán keresztül a kultúra és média világáig.
Kutatásaimban az egyik legérdekesebb az, hogy látható, miként játszottak össze, hogyan támogatták egymást ennek a hálózatnak a tagjai. Ha valaki bajba került, mindig ott volt a megfelelő jogász, a megfelelő újságíró vagy a megfelelő bankár.”
>Zsidók már nem voltak, magyarok sohasem lettek<
Az interjúban kitértek egy kényes témára is: „Az új típusú médiával együtt jár az is, hogy az olvasóknak is több lehetőségük van a nyilvános hozzászólásra. Az ön cikkei után is rendszeresen felbukkannak antiszemita kommentek, annak ellenére, hogy az írásaiból semmi ilyen nem olvasható ki. Mit lehet ezzel szemben tenni? Van szerzőként bármi lehetősége fékezni az ilyen indulatokat?” – kérdezte a Hetek. „Nehéz kérdés ez, mert ha a cikkeimben erre utalnék, akkor azzal azt fejezném ki, hogy ezek a kérdések befolyásolják a kutatásaimat, holott ennek az ellenkezője igaz.
Dénes Béla, a végtelenül művelt és szimpatikus cionista orvos – aki az ÁVH börtönébe került – fogalmazta meg talán a legjobban. Ő a visszaemlékezésében határozottan visszautasította, hogy ezeket az embereket – Rákosit, Péter Gábor és másokat – bárki is zsidónak, vagy magyarnak gondolja. Dénes szerint ők >zsidók már nem voltak, magyarok sohasem lettek<. Internacionalista, a nemzeti kereteket elutasító pártkatonák voltak.”
A teljes interjú elolvasható a Hetek múlt heti számában, illetve megvásárolható a következő linken.
Fotók: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS