“Elkótyavetyélte” Józsefváros támogatását Pikó András, a kerület “álcivil” polgármestere – mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, a VIII. kerület országgyűlési képviselője szerdán, az MTI-hez is eljuttatott videonyilatkozatában.
Kocsis Máté szerint Pikó András csúsztat, hergeli az embereket, tényeket hallgat el a VIII. kerület egymilliárd forintos kormányzati támogatásával kapcsolatban. A frakcióvezető kifejtette: a kormány a koronavírus magyarországi megjelenése után létrehozta a járvány elleni védekezési alapot és a gazdasági alapot, a közös teherviselésben pedig a multiknak, a pénzügyi szektornak, a pártoknak és az önkormányzatoknak is részt kellett venniük: a kiadások 95 százalékát a kormány a saját költségvetéséből fedezi, a maradék 5 százalékot a többiek. Hangsúlyozta, hogy a kabinet a fel nem használt önkormányzati támogatásokat csoportosította át a járvány elleni védekezési alapba.
Így Pikó András valótlanságot állított, amikor elvonásról beszélt, sőt, a polgármester “helyi propagandalapja” odáig is “elmerészkedett”, hogy a VIII. kerületnek be kell fizetnie egymilliárd forintot
– mondta Kocsis Máté, kijelentve: Józsefvárosnak nem kell semmilyen egymilliárdot befizetnie, ugyanis ez a pénz sosem volt a kerületnél. A frakcióvezető megjegyezte: a szóban forgó pénzt még ő lobbizta ki tavaly Sára Botond – korábbi fideszes polgármester – programjaira. Arról is beszámolt, hogy az ügyben levélben fordult a Belügyminisztériumhoz, a tárca válaszából pedig az derült ki: Pikó András sem februárban, sem márciusban – vagyis még a járvány előtt – nem hívta le ezt a pénzt a kormánytól, pedig megtehette volna. Megjegyezte: Pikó András tavaly július óta tudott erről az összegről, de megválasztása után egy lépést sem tett, hogy előkészítse a szükséges döntéseket, a kerület idei költségvetésébe bele sem írta a támogatást.
Áprilisban ő már tudott mindenről, majd azt a kiutat választotta ebből a helyzetből, hogy elkezdett másokat hibáztatni, az áldozat pedig természetesen ő
– mondta Kocsis Máté, úgy összegezve:
én kilobbiztam ezt a pénzt, megkaptuk, Pikó András pedig elkótyavetyélte, és most még ő van felháborodva (…), folyamatosan támad, holott semmi más nem derült ki, csak az, hogy nagy rá a polgármesteri kabát.
Szavai szerint “Pikó a saját alkalmatlanságát, sorozatos mulasztásait akarja leplezni az állandó kocsismátézással, és azt, hogy egy balfácán, aki képtelen a kerületet sikeresen vezetni”. Hozzátette: ez a “szokásos recept” a baloldalon, Karácsony Gergely főpolgármester ugyanígy viselkedett a koronavírus-járvány által leginkább sújtott Pesti úti idősotthon ügyében: “felelősséget nem viselnek, de mindig mást okolnak”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS