Ukrajnában szerdára meghaladta a 19 ezret az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, és Volodimir Zelenszkij államfő egyéves elnöksége alkalmából tartott kijevi sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy május 22-től újraindítják a települési és a peremvárosi személyszállítást, valamint jövő hétfőtől kinyitnak az óvodák.
Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint Ukrajnában a regisztrált fertőzöttek száma szerdára egy nap alatt 354 új esettel 19 230-ra nőtt. Az elhunytaké újabb 16 halálos áldozattal 564-re emelkedett, miközben 5955-en gyógyultak fel a betegségből, közülük 323-an az elmúlt napban. Az egészségügyi dolgozók közül eddig 3757-en fertőződtek meg, köztük 61 új beteget az előző nap azonosítottak. Zelenszkij a sajtótájékoztatóján közölte, hogy a távolsági, azaz megyék közötti személyszállítást a korlátozások könnyítésének mostani szakaszában még nem tudják elindítani, szavai szerint erre ugyanis csak hat megye áll készen az országban. Az elnök tájékoztatott arról is, hogy a Covid-19 betegség elleni küzdelemben részt vevő egészségügyi dolgozók az ország 15 megyéjében már megkapták a költségvetésből számukra elkülönített bérkiegészítést.
Vitalij Klicsko főpolgármester szerdai tájékoztatása szerint Kijevben előző nap 51 új fertőzöttet regisztráltak – köztük 8 egészségügyi alkalmazottat –, és két beteg hunyt el. Az eddig azonosított fertőzöttek száma a fővárosban elérte a 2410-et. Kijev a második legfertőzöttebb területe Ukrajnának a romániai határnál lévő Csernyivci megye után, ahol a regisztrált fertőzöttek száma a jelenlegi adatok alapján 2796. Kárpátalja megyében eddig 922 fertőzöttet jegyeztek fel, 24-en haltak bele a betegségbe, és 216-an gyógyultak fel belőle.
A Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza párt parlamenti frakciója szerdán bejelentette, hogy az egész képviselőcsoport házi önelszigetelésbe vonult, és nem vesz részt a törvényhozás ülésein, mert egy képviselőtársuk megfertőződött SARS-CoV-2 vírussal. Valamennyiükön elvégezték a tesztet koronavírusra, de még várják a vizsgálat eredményét.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS