Nagyon magas a koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a különutas válságkezelési technikát választó Svédországban, ám hiába a sok áldozat, úgy fest mégcsak a közelébe sem jutottak a nyájimmunitás elérésének. A svéd közegészségügyi hatóság által közölt információk szerint az április végén véletlenszerűen tesztelt ezer stockholmi állampolgár mindössze 7,3 százalékának szervezete termelt antitesteket a koronavírus ellen-írta a CNN televízió portáljára hivatkozva a Magyar Nemzet.
A különutas Svédország a közelében sem jár a nyájimmunitás kialakulásához annak ellenére, hogy más európai országoktól eltérően szinte semmilyen korlátozást nem vezettek be a koronavírus elleni védekezés során – írja az amerikai CNN televízió portálja. A svéd közegészségügyi hatóság által közölt információk szerint, az április végén véletlenszerűen tesztelt ezer stockholmi állampolgár mindössze 7,3 százalékának szervezete termelt antitesteket a koronavírus ellen. Ez nagyjából megfelel a más országokban tapasztalható arányoknak, ahol ugyanakkor a szigorú korlátozásaiknak köszönhetően sikerült alacsonyan tartani a halálozási mutatókat. Svédországban több, mint 33 ezer fertőzöttet regisztráltak, az elhunytak száma pedig közel 4000 a Worldometers adatai szerint.
Fényévnyire vannak a nyájimmunitástól
Eközben azonban a nyájimmunitás kialakulásától is fényévnyire vannak, a CNN szerint ugyanis a lakosság körülbelül 70-90 százalékának kellene antitestet termelnie ahhoz, hogy nyájimmunitásról lehessen beszélni. Azt pedig a vérben található antitestek segítségével tudják kimutatni, hogy a tesztelt átesett-e már koronavírus-fertőzésen. Svédországban a fővárosban a legmagasabb a fertőzöttek aránya, az összes eset egyharmadát itt regisztrálták. Stockholmban már több, mint 10 ezer fertőzöttje van az új koronavírus-járványnak és majdnem 2000 halottja is. Svédország vezető epidemiológusa, Anders Tegnell szerint mindenesetre a felmérés alapján kapott szám nem feltűnően alacsonyabb annál, amit vártak. Összehasonlításképp: a koronavírus-járvány által szintén erősen sújtott Spanyolországban jelenleg az állampolgárok 5 százalékának a szervezete termel antitesteket a koronavírus ellen, a madridi kormány május 14-ei adatai szerint.
Michael Osterholm, a Minnesotai Egyetem Fertőző Betegségek Kutatási és Politikai Központjának igazgatója a CNN-nek azt mondta: felméréseik szerint az amerikai lakosságnak körülbelül 5-15 százaléka fertőződött meg. A kutató szerint a lakosság 60-70 százaléka is megfertőződhet a vírussal, mielőtt terjedése lassulni kezdene, azonban Osterholm arra figyelmeztet: az országnak még nagyon hosszú utat kell megtennie ahhoz, hogy elérje a nyájimmunitást.
Forrás: Magyar Nemzet/ Fotó: MTI/EPA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS