“Formában a hazai #fakenews média: most a hvg.hu “felejti el kibontani az igazság minden szeletét” – írja az Alapjogopkért Központ a Facebookon. A Központ a közösségi oldalon szeretné felhívni a “független” sajtó figyelmét az igényességre, objektivitásra, mértéktartásra, oknyomozásra és tények szigorúan manipulációmentes mérlegelésére, és azt kérik, “mielőtt tudatlansággal vegyes hírekből cikkeket írnak, olvassák el a vonatkozó törvényjavaslat szövegét”.
A Kormány tegnap benyújtotta az állítólagosan “időkorlát nélkül kihirdetett” veszélyhelyzet megszüntetésével összefüggő törvényjavaslatokat annak a parlamentnek, amelynek ülésezését elvileg betiltották ugyebár.
“A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről” szóló törvényjavaslat egyfelől kiegészíti a jelenleg is létező egészségügyi válsághelyzet jogintézményét az egészségügyi törvényben, másfelől szintén módosítja a katasztrófavédelmi törvényt, hogyha és amennyiben a jövőben újra sor kerülne – humánjárvány miatt – veszélyhelyzet mint különleges jogrend kihirdetésére, akkor – az Alaptörvény rendelkezéseinek megfelelően – legyen lehetőség törvények alkalmazását felfüggeszteni, törvényi rendelkezésektől eltérni, egyéb rendkívüli intézkedéseket meghozni.
A hvg.hu mindezt úgy értelmezi, hogy “egészségügyi válsághelyzet alatt kormányrendelettel a kormány felfüggeszthet törvényeket, és más rendkívüli intézkedéseket hozhat”, nyilvánvalóan annak érdekében, hogy “rendelettel kormányozhasson”.
Ezúton hívjuk fel az igényességre, objektivitásra, mértéktartásra, oknyomozásra és tények szigorúan manipulációmentes mérlegelésére oly’ kényes #függetlenobjektívsajtó képviselőit, hogy mielőtt tudatlansággal vegyes hirigből cikkeket írnak, olvassák el a vonatkozó törvényjavaslat szövegét.
Veszélyhelyzetben – mivel az egy különleges jogrend – a kormány természetesen jogosult törvényi rendelkezésektől eltérni, vagy alapjoggyakorlást rendeleti úton akár teljes mértékben felfüggeszteni. Ezzel szemben az “egészségügyi válsághelyzet” nem különleges jogrend, ott ilyesmire nincs lehetőség, a vonatkozó feltételeket a katasztrófavédelmi törvény jelöli ki, nincs rendeleti kormányzás, diktatúra, meg miegyéb.
Tényleg szégyellje magát az egész balliberális sajtóbrigád, hogy nem bírnak lekattanni hírhamisításról – “egy brancs maguk mind!”
Forrás: Alapjogokért Központ
Facebook
Twitter
YouTube
RSS