A minisztérium az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében idézte Schanda Tamást, aki azt mondta, a digitális gyermekvédelmet is szolgálja az OkosÓvoda program. A Digitális Jólét Program már eddig is több, mint száz intézménynek segített saját honlapjuk kialakításában. 2020-ban további száz óvoda kaphat egységes szolgáltatásként „kész arculati elemeket tartalmazó modulokat”, hogy így igényeinek megfelelően alakíthassa ki webes felületét – tette hozzá az államtitkár.
A közlemény szerint a három éve sikeresen működő programnak a honlapfejlesztésen túl része a pedagógusok és szülők tájékoztatása is a digitális gyermekvédelem kérdéseiben. Idén új elemként a csatlakozó intézmények részt vesznek egy kutatásban, amelyben az óvodás korosztály digitális tevékenységét elemzik. A pályázóknak kutatási napló készítését kell vállalniuk, a szakértők az így összegyűlő információk alapján ajánlásokat fogalmaznak majd meg az óvodapedagógusoknak a digitális médiakörnyezethez kapcsolódó nevelési, oktatási kérdésekben.
Az OkosÓvoda program ezzel is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gyermekek ne váljanak kiszolgáltatottá, megfelelő védelmet kapjanak a digitális világban rejlő kockázatokkal szemben – hangsúlyozták.
A pályázattal kapcsolatos további információk a Digitális Gyermekvédelmi Stratégia oldalon találhatók. A jelentkezési lapokat 2020. július 31-ig lehet benyújtani az [email protected] e-mail címre.
Forrás: MTI; Fotó:MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS