Már az előkészítő ülésen beismerte tettét és elfogadta az ügyészség indítványát, így – nem jogerősen – 12 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki januárban előbb az élettársát, majd a kutyájukat is megfojtotta, ezután pedig értesítette a rendőrséget.
Az 54 éves férfi több, mint 20 éve élt élettársi kapcsolatban egy nővel, akivel 2017 nyaráig az asszony tulajdonában lévő zalaegerszegi lakásban éltek. Pénzügyi nehézségek miatt az ingatlant értékesítették, ezután pedig egy bérelt lakásban laktak, de anyagi helyzetük továbbra sem rendeződött, rendszeresen nagyobb összegű tartozást halmoztak fel. A pár a múlt év végén 270 ezer forinttal tartozott a bérelt lakás tulajdonosainak, akik felszólították őket, hogy tartozásuknak legalább a nagyobb részét január 5-ig rendezzék, különben az ingatlant el kell hagyniuk. A férfi és a nő január 4-én reggel megbeszélte, hogy a tartozást nem képesek kifizetni, elköltözni nem tudnak, ezért együtt halnak meg úgy, hogy a férfi előbb megöli az asszonyt, majd öngyilkosságot követ el, illetve elpusztítják a kutyájukat is. A férfi nem sokkal később egy dróthurokkal hátulról megfojtotta az asszonyt, hasonló módon a kutyájukkal is végzett, majd a nő holttestét a kutyáéval együtt az ágyba fektette. Ezek után önmagával már nem volt képes végezni, ezért elment a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra és bejelentette, hogy mit tett.
A törvényszék előkészítő ülésén a zalaegerszegi büntetés-végrehajtási intézetből videós távmeghallgatással nyilatkozó vádlott fenntartotta korábbi, teljes körű beismerő vallomását, illetve lemondott a tárgyalás lehetőségéről. Az ülésen így ítélet is született: az ügyészség indítványával megegyezően 12 év börtönbüntetést kapott a férfi, aki a büntetés kétharmadának letöltése után szabadulhat legkorábban. A bíró az ítélettel összefüggésben közölte: enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletet, a beismerő vallomást és a megbánást. Súlyosította ugyanakkor az ítéletet, hogy közeli hozzátartozó volt az áldozat, illetve – ha közösen is, de – előre kitervelték a halálesetet, továbbá, hogy a férfi állatkínzást is elkövetett. Az ügyész elfogadta a kiszabott ítéletet, de a vádlott az időtartam csökkentése érdekében fellebbezést jelentett be.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS