Mivel már egy hónapja nem jegyeztek fel új koronavírusos fertőzéses esetet, szombattól nem kötelező a maszk viselete Montenegróban, és Szerbia is enyhít az intézkedéseken: újra lehet nagyszabású szabadtéri rendezvényeket szervezni, a fesztiválokat augusztusra halasztották.
Montenegróban már több, mint egy hónapja nem regisztráltak új fertőzöttet, a 620 ezres országban összesen 324 azonosított fertőzött volt. Szombattól kizárólag az egészségügyi intézményekben, a tömegközlekedési eszközökön, valamint a gyermekek és idősek ellátását végző otthonokban kötelező a maszk használata.
Szerbiában egy nap alatt 11 571-ről 11 667-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Eltörölték a szabadtéri rendezvények résztvevőinek számára vonatkozó korlátozást, zárt térben pedig legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak. A korábban elhalasztott nyári fesztiválokat augusztusban szervezik meg.
Koszovóban az elmúlt 24 órában 1147-ről 1158-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az egészségügyi miniszter elővigyázatosságra intett: mint mondta, ha az emberek nem figyelnek oda, könnyen újabb fertőzésekre lehet számítani, ha pedig jelentősen megnő az új fertőzöttek száma, akkor a kormány kénytelen lesz ismét korlátozó intézkedéseket bevezetni.
Észak-Macedóniában szombatra, egy nap leforgása alatt 2611-ről 2790-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Ez újabb rekordnak számít, a járvány ideje alatt nem vettek nyilvántartásba egy nap alatt ilyen sok új fertőzöttet. Járványügyi szakemberek szerint ez még nem a járvány második hulláma az országban – ahogyan azt az észak-macedón sajtó írja –, hanem az első hullám végén a polgárok körében tapasztalt könnyelműség miatt bekövetkezett ugrás. Az elővigyázatossági intézkedések figyelmen kívül hagyása miatt így – ahelyett, hogy lecsengett volna a járvány – korábban nem tapasztalt mértékű növekedés volt a fertőzöttek számában.
Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2594-ről 2610-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Eddig 1968-an gyógyultak meg, míg 154-en belehaltak a Covid-19 betegség szövődményeibe.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic
Facebook
Twitter
YouTube
RSS