A koronavírus-járvány miatt zárt körben, az ilyenkor szokásos több százezres ünneplő tömeg nélkül köszöntötték a brit uralkodót hivatalos szombati születésnapján.
A 94 esztendős II. Erzsébet királynő, aki 68 éve ül az Egyesült Királyság trónján, három hónapja legnagyobb vidéki rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor ősi kastélyában tartózkodik 99 éves férjével, Fülöp edinburghi herceggel, és – amint udvari illetékesek többször is hangsúlyozták az elmúlt hetekben – mindketten maradéktalanul tartják magukat azokhoz a korlátozó intézkedésekhez, amelyeket a királynő kormánya március végén hozott a járvány megfékezése végett. Az uralkodó valós születésnapján, április 21-én elmaradtak az ilyenkor szokásos tüzérségi díszsortüzek is, amelyekkel a hadsereg tiszteleg minden évben a Buckingham-palota tőszomszédságában fekvő hatalmas Green Parkban, illetve a Temze partján, a Tower ősi épületegyüttese mellett.
Szombaton lett volna esedékes a királynő hivatalos születésnapi ünnepsége, a Trooping the Colour néven közismert, hagyományosan júniusban esedékes színpompás katonai parádé is, amelyet mindig a királyi lovas testőrség londoni laktanyájának parkjában, a Horse Guards Parade-en tartanak. Az uralkodó ide az elmúlt évtizedekben mindig díszes hintón, nem kevésbé díszes lovas kísérettel, családtagjai társaságában érkezett a Buckingham-palotából, és megtekintette a másfél ezer fős díszelgő alakulat ünnepi parádéját. A palota és az ünnepség helyszíne között húzódó, vörös aszfaltjáról híres Mall sugárút mentén ilyenkor rendszerint százezrek köszöntik a királynőt. Szombaton azonban a windsori kastély belső nagy parkjában, közönség nélkül, a Walesi Gárda néhány tucatnyi katonájának díszszemléjével tartották meg a hivatalos születésnapot, amelyre a királynő gyalog érkezett közeli lakosztályából. A katonák és katonazenekar tagjai a kormány előírásának megfelelően egymástól két méter távolságot tartva sorakoztak fel, és az ünnepség az ilyenkor szokásos másfél óra helyett alig húsz percig tartott.
A Trooping the Colour – a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg díszelgő alakulatainak – 1748 óta a mindenkori brit uralkodó születésnapjának ünnepsége. Azt azonban, hogy a hivatalos királyi születésnap mindig nyáron legyen, VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében. VII. Eduárd születésnapja novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra a hivatalos ünnepséget. A százezreket vonzó ceremóniát II. Erzsébet királynő csaknem hét évtizedes uralkodásának kezdete óta eddig csak egyszer, 1955-ben törölték, az akkori országos vasutassztrájk miatt. Az azóta eltelt 65 évben a rendkívül visszafogott szombati hivatalos születésnapi ünnepség volt az első, amelyet nem a hagyományos helyszínen, közönség nélkül rendeztek. A Buckingham-palota hangsúlyozta: a királynő személyesen kérte, hogy születésnapján semmiféle nagyszabású ceremoniális esemény ne legyen, mivel a jelenlegi helyzetben ez nem lenne helyénvaló.
Nagy-Britanniában eddig több, mint 41 ezren haltak meg az új koronavírus okozta Covid-19 járványban.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS